Negyven gyilkosságot követett el a férfi

A férfi évtizedeken át egy kábítószerkartell végrehajtójaként és bérgyilkosaként tevékenykedett.

PR
2014. 04. 10. 4:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóságok szerdai közlése szerint az 51 éves José Manuel Martinezt tavaly tartóztatták le Alabamában. Eredetileg kilenc gyilkossággal gyanúsították, de kihallgatása során elmondta, hogy ennél jóval több bűncselekményt követett el. A rendőrség illetékese hozzátette, hogy Martinez beszámolója hihető, mert számos valósághű részlettel is szolgált a gyilkosságokról.

A férfi, aki halálbüntetéssel is sújtható, elsősorban Kaliforniában követte el tetteit, de más amerikai államokban, így Alabamában és Floridában is körözték gyilkosságok miatt. Az ellene felhozott vádak között emberrablás, nyereségvágyból elkövetett emberölés, fegyveres rablás is szerepel, „karrierje” a nyolcvanas évek legelejétől egészen tavalyig nyúlt.

Az ügy pikantériája, hogy az alabamai gyilkosságban, amelynek vizsgálata során bevallotta korábbi bűneit, Martinez ártatlannak mondja magát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.