Őrizetbe vették a volgográdi robbantókat

A csoport tagjai felelősek a tavaly decemberben Volgográdban és Pjatyigorszkban elkövetett merényletekért.

HBI
2014. 04. 08. 11:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alekszandr Vortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója az őrizetbe vételekről a Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NTB) ülésén számolt be. „Feltárták a pjatyigorszki és volgográdi terroristacselekményeket. A biztonsági szervek a rendőrséggel karöltve őrizetbe vették a merényletek előkészületeiben és végrehajtásában közreműködő csoport tagjait” – mondta.

A Moszkvától mintegy 1500 kilométerre délkeletre található Pjatyigorszkban december 27-én autóba rejtett pokolgép robbant, három járókelő meghalt, három megsebesült, több épület megrongálódott. Két nappal később a volgográdi központi pályaudvaron, majd 30-án egy trolibuszon elkövetett öngyilkos merényleteknek 34 halálos és 73 sebesült áldozata volt.

Vlagyimir Markin, az ügyben eljáró vizsgálóbizottság képviselője korábban közölte, hogy a merényletek szorosan összefüggnek egymással. Januárban a Nemzeti Terrorellenes Bizottság bejelentette, hogy elfogták a pjatyigorszki merénylet hat elkövetőjét, akik beismerték tettüket, illetve vallottak egy nagyobb terrortámadás előkészületeiről.

Ezt követően az orosz biztonsági erők február elején végeztek a volgográdi öngyilkos robbantásos merényletek egyik feltételezett megszervezőjével a dagesztáni Izberbas városában. A 30 éves Dzsamaldin Mirzajev a gyanú szerint olyan öngyilkos merénylők kiképzésében vett részt, akiket utána Volgográdba küldött.

Az orosz hatóságok korábban arról is beszámoltak, hogy azonosították a volgográdi robbantások elkövetőit, akiknek az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi Dagesztánban voltak segítőik. Az iszlám állam létrehozásáért harcoló Kaukázusi Emírség nevű iszlamista ernyőszervezet tavaly nyáron arra buzdította követőit, hogy hajtsanak végre támadásokat a februári szocsi téli olimpia helyszínein.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.