Putyin: Ez végzetes lesz Ukrajna számára

Oroszország másfél-két év alatt ki tudja váltani az eddig Ukrajnából importált hadiipari termékeket.

MNO
2014. 04. 28. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az orosz államfő az úgynevezett törvényhozók tanácsa előtt azt mondta ugyanakkor, hogy a védelmi ipari együttműködés megszüntetése végzetes lesz Ukrajna számára. Vlagyimir Putyin a múlt pénteken a külföldi államokkal való hadiipari együttműködésért felelős bizottság moszkvai ülésén már figyelmeztette Kijevet, hogy komoly hátrányt jelenthet az ország számára, ha valóban megszakítja a kooperációt Oroszországgal. A politikus Petrozavodszkban ugyanakkor kijelentette: Moszkvában azt remélik, hogy eddig nem jutnak el. Mint mondta, meggyőződése, hogy a gyártó cégek, amelyek „tökéletesen tudják, milyen helyzetbe hozza őket a kormány”, folytatni akarják az együttműködést Oroszországgal.

Vlagyimir Putyin orosz államfő a petrozavodszki tanácskozáson úgy vélte, hogy az ukrán kormány szándéka mögött a nyugati államok állnak, amelyek azt is meg akarják akadályozni, hogy Oroszország más országokból szerezze be az ukrajnaiakat kiváltó hadiipari termékeket. „Felhívom figyelmüket arra, hogy nyugati partnereinknél mind gyakrabban hangzanak el olyan elképzelések, miszerint egyes orosz termelési szektorokkal kapcsolatosan szankciókat alkalmaznának, elsősorban a védelmi iparra vonatkozóan” – mondta Putyin.

Időközben a moszkvai külügyminisztérium egy hétfői nyilatkozatban azt közölte, hogy Kijev 11 ezer katonát, 160 harckocsit, 230 páncélozott járművet és 150 tüzérségi eszközt küldött délkeletre az oroszpárti szakadárok ellen. „A számok és a csoport összetétele sokszorosan meghaladja a helyi lakosok önvédelmi erejének létszámát, és a tankok, a tüzérség és harci repülőgépek jelenléte miatt az mondható, hogy lehetséges az erő aránytalan és válogatás nélküli alkalmazása, egész városok lerombolása” – hangzik a nyilatkozat.

Diplomáciai források szerint az uniós tagállamok képviselői arról állapodtak meg hétfői brüsszeli zárt ülésükön, hogy az ukrajnai konfliktus miatt további 15 orosz tisztviselőt sújtanak vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal. Az EU Ukrajna szuverenitásának megsértése vagy veszélyeztetése miatt eddig 33 krími és orosz politikus, illetve katonai vezető ellen rendelt el ilyen célzott korlátozó intézkedést. A szankciók akkor lépnek hatályba, amint az erről szóló rendelet megjelenik az unió hivatalos közlönyében. A neveket hivatalosan mindaddig nem is hozzák nyilvánosságra.

Néhány tucat Moszkva-barát aktivista botokkal, baseballütőkkel, láncokkal rátámadt az Ukrajna egységéért tüntetőkre hétfőn a kelet-ukrajnai Donyeck városában. Helyszíni jelentések szerint legalább tízen megsérültek, köztük a Zerkalo Nyegyeli ukrán hetilap tudósítója is. Az Oroszországot éltető ellentüntetők mindenkit ütöttek, akit utolértek, főként lábra és fejre mértek csapásokat. Az ország egységéért ukrán zászlókkal felvonulók futva menekültek, többen a házak belső udvaraiban próbáltak menedéket találni. A rendezvényt biztosító rendőrök szemtanúk szerint tétlenül nézték az incidenst.

A további intézkedések elrendelése összhangban van a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-csoport hét végi nyilatkozatával, amelyben a hét ország és az EU vezetői azt állapították meg, hogy Ukrajna pozitív lépéseket tett, Oroszország viszont nem hozott konkrét intézkedéseket az egy héttel korábbi, genfi megállapodás megvalósítása érdekében, inkább folyamatosan tovább növeli a feszültséget. „Abban állapodtunk meg, hogy sürgősen újabb szankciókat vezetünk be Oroszországgal szemben” – áll a világ legfejlettebb országainak nyilatkozatában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.