A katolikus egyházfő meghívása a betlehemi szentmise végén hangzott el. A pápa meghívta Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy csatlakozzon hozzá a békéért esedező, „szívből jövő imájában”. Azt mondta, hogy a közös fohász helyszínéül felajánlja a vatikáni otthonát. A meghívásra reagálva Peresz szóvivője közölte, hogy az elnök elfogad minden kezdeményezést, amely a béke megteremtését szolgálja.
Az izraeli rádió tudósítása szerint a Szentatya miséjét megszakította a müezzin a hangszórókból teljes hangerővel megszólaló hangja, amit a Jászol téren lévő tömeg fütyüléssel, kiabálásokkal és „viva la Papa”, vagyis „éljen a pápa” felkiáltásokkal fogadott.
A palesztin elnöki palotából a Születés-bazilikájának szomszédságában lévő Jászol térre, a vasárnapi szentmise helyszínére tartva Ferenc pápa megállt egy néhány perces csendes imára az Izraelt és Ciszjordániát, illetve annak részeként Betlehemet a környező területektől elválasztó fal tövében. A pápa a falnál tartott imája miatt a hatóság képviselői nyilatkozatukban a „vártnál jóval kedvezőbbnek” minősítették a pápai látogatást.
A Vatikán feje a sokezres tömegnek tartott szabadtéri mise előtt megbeszélést folytatott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, majd beszédet mondott. A pápa szenvedélyes, békét sürgető szavaival intenzív erőfeszítéseket kért a palesztin–izraeli viszály megoldása érdekében és palesztin államnak nevezte a Palesztin Hatóságot.
Ferenc pápa saját kérésére szegény sorsú palesztin családokkal ebédel, majd ellátogat Jézus születésének helyéhez, a Születés-bazilikájában lévő Grottóhoz. Később palesztin programja befejezéseként egy menekülttáborban gyermekekkel találkozik, és ismét helikopterre száll, amely izreli útjának első állomására, a Ben Gurion reptérre, az állami és vallási vezetők hivatalos fogadására szállítja.