Az úgynevezett „donyecki népköztársaság” áttér az orosz jogrendszerre, és ehhez segítséget kér Oroszországtól – közölte Denisz Pusilin, a szakadár kelet-ukrajnai terület ideiglenes „kormányának” vezetője. Pusilin ezt az interneten közzétett videofelvételen jelentette be – tájékoztatott kedden a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség internetes oldalán. Pusilin figyelmeztetett, hogy a donyecki népköztársaságban humanitárius katasztrófa fenyeget.
Az ukrán biztonsági erők teljes mértékben átvették az ellenőrzést a donyecki repülőtér fölött, amelyet előző nap szakadár fegyveresek foglaltak el – jelentette ki Arszen Avakov belügyminiszter kedden újságíróknak Kijevben. A tárca vezetője szerint az ukrán katonák közül senki sem sérült meg a repülőtér visszafoglalása közben. Hozzátette, hogy a szakadárok embervesztesége viszont jelentős, becslése szerint több tucatnyi emberük halt meg.
Olekszandr Lukjancsenko donyecki polgármester azt közölte, hogy negyvenen haltak meg az előző nap a repülőtéren és a környékén kirobbant harcokban, zömében szakadárok, valamint két civil. Azt nem árulta el, hogy értesülései szerint a halálos áldozatok között vannak-e ukrán katonák.
Fegyveres szakadárok hétfőre virradóra szállták meg a donyecki Prokofjev nemzetközi repülőteret. Az ukrán légierő válaszul légicsapásokat mért a megszállókra, valamint deszantosokat vetett be ellenük. A repülőtéren a harcok miatt leállították járatok kiszolgálását. Helyszíni beszámolók szerint kedd hajnalig kisebb szünetekkel folyamatosan tartott a tűzharc az ukrán katonák és a szakadár fegyveresek között.
Arszen Avakov arról is beszámolt keddi sajtótájékoztatóján, hogy az ukrán légierő megsemmisítette a szakadárok egyik kiképzőtáborát a Donyeckkel szomszédos Luhanszk megyében.
A belügyminiszter leszögezte, hogy folytatódik a terrorellenes művelet a kelet-ukrajnai donyecki régióban. Vitalij Jarema első miniszterelnök-helyettes a kijevi kormány ülése előtt úgy fogalmazott, hogy mindaddig folytatódik a terrorellenes művelet az ország keleti részében, míg „meg nem semmisítik az utolsó terroristát is Ukrajnában”.
Alekszij Dmitraskovszkij, a terrorellenes művelet katonai szóvivője közölte, hogy Donyeckben eddig legalább 200 „terroristát” öltek meg az ukrán biztonsági erők. Ezzel szemben Denisz Pusilin donyecki szakadár vezető azt állította, hogy a terrorellenes művelet hétfőn újraindított „aktív fázisában” mintegy 100-an vesztették életüket, közöttük 20-50 civil.
Az ukrán határőrszolgálat közben megerősítette, hogy megkezdődött az orosz csapatok visszavonulása az ukrán határtól. A légi felderítés adatai szerint viszont a határ menti övezetben felállított katonai táborok továbbra is a helyükön maradtak.
Hajnalban egyébként ukrán határőrök tüzet nyitottak egy fegyvereket szállító autókonvojra, amely Oroszország felől behatolt Ukrajna területére Luhanszknál – jelentetten az ukrán határőrség; az elfogott két gépkocsiban és egy teherautóban valóságos fegyverarzenált szállítottak.
A harcok során a határőrök feltartóztattak egy kisbuszt és két személygépkocsit. A járművek Kalasnyikov típusú gépkarabélyokkal, rakétagránátokkal és robbanószerrel voltak megpakolva. Az összetűzésben egy határsértő fegyveres megsebesült – közölte a határőrség.
A kijevi külügyminisztérium hevesen tiltakozott a határsértés miatt, és a nemzetközi közösségtől kért segítséget az orosz agresszió megállításához.
Donyeck közelében hétfő este ismeretlenek őrizetbe vették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelőit, köztük egy észt állampolgárt – tájékoztatta kedden az orosz Interfax hírügynökséget az észt külügyminisztérium sajtóosztálya. „Az eset körülményeit az EBESZ vizsgálja. Az ügy fejleményeit az EBESZ mellett akkreditált, továbbá a kijevi észt nagykövetségen és a tallinni külügyminisztériumban dolgozó észt diplomaták követik, akik állandó kapcsolatban állnak az EBESZ képviselőivel” – közölte az észt külügyi tárca. Urmas Paet észt külügyminiszter követelte, hogy az EBESZ megfigyelőit haladéktalanul engedjék szabadon, és munkájukban ne zavarják őket.
Az EBESZ bécsi központjának még nincs értesülése arról, hogy kiknek lehet közük a megfigyelők eltűnéséhez Donyecknél – közölte Andrej Kelin, Oroszország EBESZ mellé akkreditált állandó képviselője az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökséggel.
Fegyveres szakadárok nyilvános kivégzést rendeztek kedden a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Horlivka településen. A város egyik kerületi rendőrkapitányát és nyomozati osztályának vezetőjét a szeparatisták által önhatalmúlag kikiáltott „donyecki népköztársaságnak” tett eskü megszegésért ítélték halálra. Az Osztrov helyi hírportál jelentése szerint a kivégzést a kapitányság munkatársai előtt, a rendőrség területén hajtotta végre az Ihor Bezler szakadár parancsnok és csapata. Az ítélet felolvasása után a rendőrök fejére zsákot húztak és agyonlőtték őket.
Közben a szomszédos megyében, a luhanszki Krasznoarmijszka település mellett ismeretlen fegyveresek rálőttek a luhanszki húskombinát teherautóira, s két ember meghalt, másik kettő pedig megsebesültek.
A belügyminisztériumban kedden megerősítették azt a sajtóértesülést, hogy mintegy negyven szakadár fegyveres bujkál Donyeck egyik iskolájában.
Megerősítette az ukrán miniszterelnök, hogy Kijev a jelenlegi körülmények között nem fog tárgyalni Moszkvával az Egyesült Államok és az Európai Unió közvetítése nélkül. „A jelenlegi körülmények között a kétoldalú tárgyalások Oroszországgal elképzelhetetlenek” – mondta Jacenyuk. Hasonló értelmű nyilatkozatot tett vasárnap este Petro Porosenko dúsgazdag üzletember is, miután az exit poll felmérésekből egyértelművé vált, hogy fölényes győzelmet aratott az aznapi elnökválasztáson. Porosenko ugyanakkor azt is kijelentette, hogy Moszkva nélkül nem lehet rendezni a délkelet-ukrajnai válságot.
Barack Obama amerikai elnök felhívta Petro Porosenkót, hogy gratuláljon győzelméhez és felajánlja az Egyesült Államok teljes körű támogatását azokhoz az erőfeszítéseihez, amelyek Ukrajna egységének helyreállítására és haladásának előmozdítására irányulnak. Erről kedden közleményben számolt be a Fehér Ház szóvivői irodája.
Obama hangsúlyozta, hogy gyorsan végre kell hajtani azokat a reformokat, amelyek nélkülözhetetlenek az ukrajnai egység, a fenntartható gazdaság és a kedvező befektetői légkör megteremtéséhez, valamint az ukránok aggályaira és törekvéseire nyitott, áttekinthető és felelős kormányzás biztosításához.
Oroszország arra szólít fel, hogy a szemben álló felek azonnal állítsák le az erőszakos cselekményeket Kelet-Ukrajnában, ahol az oroszbarát erők és az ukrán hadsereg egységei harcolnak egymással – jelentette be Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Tekintettel az ukrajnai elnökválasztás eredményére, az első számú feladat az, ami egyben a kijevi hatóságok hatalmának próbája is, hogy a hadsereget ne vessék be a lakosság ellen, illetve minden fél szüntesse be az erőszakos cselekményeket” – jelentette ki a politikus.
Ugyanakkor az orosz légierő fokozza a balti országok légterét érintő felderítő tevékenységet, ha megkezdődik a NATO harci gépeinek nagyszabású hadgyakorlata – közölte a haderőnem vezérkarának egyik vezetője. Az Észak-atlanti Szövetség május 27-28-án folytat a tervek szerint nagy légi hadgyakorlatot a balti országok térségében.
A nevének elhallgatását kérő illetékes szerint ha valóban megkezdődik NATO-gépek hadgyakorlata, Oroszország az úgynevezett nyugati katonai körzetében állomásozó vadászgépekkel a saját területéről fokozza a balti országok légterének felderítését.