Ámokfutó autós lövöldözött Dél-Kaliforniában

A lövöldözésben legalább hét ember – köztük maga a tettes – meghalt, hét pedig megsebesült.

MD
2014. 05. 24. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szemtanúk szerint a tettes egy fekete BMW-ben hajtott végig az utcákon, és a kocsiból lövöldözött a járókelőkre. Közben kétszer is tűzharcba keveredett a rendőrökkel, amikor végül sikerült megállítani a kocsiját, már holtan találták: a fején érte egy lövés. Egyelőre nem tudni, hogy a lövöldözés során érte-e halálos találat, vagy öngyilkos lett.

A rendőrség úgy gondolja, hogy feltehetően a mentálisan zavart ámokfutónak nem voltak társai. A nyomozók most egy a YouTube portálon közzétett videofelvételt és írásos anyagokat tanulmányoznak, amelyek a jelek szerint azt bizonyítják, hogy Isla Vistában előre kitervelt bűncselekmény történt.

A szóban forgó, Megtorlás címmel feltöltött, csaknem hétperces YouTube-videóban egy Elliot Rodger nevű 22 éves fiatalember az emberiség elleni bosszúval fenyegetőzött amiatt, hogy a nők sohasem vonzódtak hozzá, visszautasították, és hogy még mindig szűz. Sajtóértesülések szerint a gyilkosságokat kilátásba helyező férfi apja Peter Rodger, Az éhezők viadala című sikerfilm segédrendezője.

A nyomozásban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyag-ügyi Iroda (ATF) emberei segítik a helyi rendőrséget. A hatóságok hivatalosan egyelőre sem az elkövető, sem az áldozatok nevét nem hozták nyilvánosságra.

Isla Vista lakói között sok a fiatal, akik a világhírű Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i karának a diákjai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.