A tárca vezetője Pelczné Gáll Ildikóval, a Fidesz–KDNP EP-listavezetőjével tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta: azok az üzleti körök, amelyek sérültek a magánhaszon közhaszonná alakítása során, támadást intéztek a kezdeményezés ellen Brüsszelben. „Mi szilárdan hisszük, hogy igazunk van” – fogalmazott Navracsics Tibor, aki idézte a programról szóló jogszabályt is, amely rögzíti: a program Magyarországon nem piaci, hanem az állam által támogatott jóléti tevékenység, amelynek kifejezett célja a társadalmi felzárkózás segítése.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a vasárnapi választáson dől el, hogy mit tudnak a magyarok hozzáadni az „öreg kontinens” megújulásához, és hogy az Európai Parlamentbe küldött képviselők értékrendje egy egészséges társadalom kialakulását segíti-e. Ezt a kisebbik kormánypárt pénteken közölte az MTI-vel, hangsúlyozva: mindenki kötelessége, hogy vasárnap részt vegyen az EP-választáson, hiszen így „tudjuk véleményünket kifejezni és befolyásolni, hogy ki és hogyan képviselje hazánkat az EU-ban”. „Rajtunk múlik, hogy milyen jövője lesz a sokszínű Európának” – fogalmaztak, hozzátéve: olyanoknak kell adni ezt a mandátumot, akik a nemzeti érdekeket határozottan és bölcsen tudják érvényre juttatni Brüsszelben és Strasbourgban.
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint a hazai cigányság legfőbb szövetségese a magyar kormány, ezért levélben arra kérte a roma nemzetiségi önkormányzatok képviselőit, hogy mozgósításukkal és szavazatukkal a Fidesz–KDNP listáját támogassák vasárnap az európai parlamenti (EP-) választáson – tájékoztatta az ORÖ pénteken az MTI-t.
Azt is kérte a leendő EP-képviselőktől, tegyék lehetővé, hogy a brüsszeli tisztviselők eljöjjenek és megismerjék a program eredményeit Magyarországon. A program elmúlt három éve sikertörténet, és jó példája többek között annak, hogy a magánhaszon hogyan tud átalakulni közhaszonná – mutatott rá a tárcavezető.
Navracsics Tibor kifejtette: a programra Európában jó értelemben is felfigyeltek, több ország gondolkodik azon, hogyan lehet úgy a kevésbé jó helyzetben lévők számára nyaralást biztosítani, hogy ez illeszkedjen az adott kormányzati politikához és megfeleljen a piacgazdaság elveinek is. Ezt a magyar kormány az Erzsébet-programmal meg tudta valósítani – állapította meg. Kiemelte: nem csupán üdültetésről, hanem például tanulmányi versenyekről, kirándulásokról is szól a program, amelynek részeként a fel nem használt utalványokat briketté alakították, és hátrányos helyzetű térségek iskoláiban tették könnyebbé a fűtést.