Félő, hogy még többen meghaltak

Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Líbia partjainál, többtucatnyi halott.

NT
2014. 05. 11. 21:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Félő, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedik. A Hszinhua kínai hírügynökség értesülései szerint akár nyolcvanöten is odaveszhettek a katasztrófában. A szerencsétlenség a fővárostól, Tripolitól mintegy 60 kilométerre keletre történt – tette hozzá a szóvivő.

A gyenge felszereltséggel rendelkező líbiai parti őrség, haditengerészet és egyéb fegyveres erők korábban már többször kérték nyugati szövetségeseik segítségét az Európába tartó illegális bevándorlás problémájának megfékezésében. Márciusban az olasz haditengerészet négy napon belül több mint négyezer menekültet mentett meg a Földközi-tengeren, Szicíliától délre.

A menekültek több mint ezer dollárt (mintegy 220 ezer forintot) is hajlandók fizetni az embercsempészeknek azért, hogy Líbiából valamelyik dél-európai államba szállítsák őket.

Az észak-afrikai ország immár általánossá vált tranzitútvonal a fekete-afrikai régiókból Európába igyekvő bevándorlók számára, mivel az ország határai a szubszaharai térség felől könnyen átjárhatók, és viszonylag közel fekszik Olaszországhoz és Máltához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.