A szakadárok által összeállított veszteséglistát Vjacseszlav Ponomarjov, Szlovjanszk „népi polgármestere” hozta nyilvánosságra sajtótájékoztatóján, amelynek videofelvételét szombaton tette közzé az úgynevezett „donyecki népköztársaság” sajtószolgálata. Ponomarjov szerint „a fasiszta kijevi büntetőjunta” 650 elesett, megsebesült vagy fogságba került embere közül 285-en a Jobboldali Szektor szélsőségesei, akiknek többsége a Nemzeti Gárda soraiban harcolt, illetve 120 zsoldos is van köztük, továbbá 90 ember az ukrán biztonsági szolgálattól (SZBU).
Ponomarjov szerint külföldiek is vannak köztük: a Bartlomiej Sienkiewicz jelenlegi lengyel belügyminiszter által néhány éve létrehozott ASBS Othago katonai vállalat hat embere, az amerikai Greystone védelmi cég 14 fegyverese, illetve az ugyancsak amerikai Academi (korábbi Blackwater) vállalat 50 tagja. Ponomarjov szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) együttvéve 25 embert „veszített”, közülük tizenhárman meghaltak. Emellett nyolc helikoptert, egy Hummer katonai járművet, három ágyút, hat páncélozott harcjárművet, továbbá négy gyalogsági harcjárművet veszítettek az ukrán erők.
A városvezető szerint a szakadárok oldalán ellenben május 2-ától 12-éig „csak” nyolc ember halt meg, és hárman megsebesültek. Hangsúlyozta, hogy nem szerepelnek a veszteséglistán azok a békés polgárok, akiket kivégeztek az ukrán erők Andrijivka és Szemenyivka faluban.
Ponomarjov bejelentése előtt néhány órával az UNIAN hírügynökség azt írta az SZBU-ra hivatkozva, hogy az ukrán fegyveres szervezetek fegyveresei közül összesen 21-en haltak meg és 65-en sebesültek meg eddig a kelet-ukrajnai terrorellenes műveletben.
Súlyos harcok robbantak ki a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban a Nemzeti Gárda katonái és a szakadár fegyveresek között – jelentette az UNIAN hírügynökség.
A harcok a kerámiagyár környékén bontakoztak ki, a jelentés szerint „egymás után lövik ki a világítórakétákat, nagyon erős robbanások hallatszanak” az üzem környékéről, vadászgépek repülnek el a város felett. A helyi lakosok közösségi oldalakon arról számoltak be, hogy a városközpontban, a vasútállomásnál és máshol is hallani lehet robbanásokat.
Szemtanúk szerint Szlovjanszk egyik negyedében is harcok folynak, a szakadár fegyveresek lakott területekről lövik tüzérséggel az ukrán katonák állásait. A helyi lakosokat idéző híradások szerint a város egyik kórházába vittek súlyos sebesülésekkel egy ismert, Babaj nevű „terroristát” – írta az UNIAN.
Ukrán határőrök szombaton elfogták, fegyveres hívei viszont nem sokkal később kiszabadították a luhanszki oroszbarát szakadárok vezetőjét, Valerij Bolotovot. A fegyveresek összecsaptak a határőrökkel, a szakadárok gránátokat és gépfegyvereket használtak.