Jégfallal veszik körül Fukusimát

Lefagyasztják a talajt a balesetet szenvedett erőmű körül, így megakadályozzák a talajvíz szivárgását.

VZ
2014. 05. 26. 18:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erőművet üzemeltető Tepco energiavállalat júniusban tervezi megkezdeni a munkát, amely a remények szerint fontos áttörést jelenthet a radioaktív víz szivárgásának megfékezésében.

A tervek szerint az erőmű négy megrongálódott reaktorépülete köré egy másfél kilométer hosszú földalatti csőrendszert építenek ki, amelyben hűtőanyagot áramoltatnak majd. Így gyakorlatilag lefagyasztják a talajt, megakadályozva, hogy a talajvíz bejusson a reaktorépületek alagsorába, illetve kiáramoljon onnan.

A víz kezelése a Tepco egyik legfőbb kihívása Fukusimában. A probléma forrása, hogy az erőmű hűtőrendszere a 2011. márciusi 9-es erősségű földrengés és az azt követő, több tízméteres szökőár során megsérült, ezért azóta a TEPCO „kézileg” kénytelen napi mintegy 400 tonna vizet befecskendezni a reaktorokba. Emiatt a fűtőelemekkel érintkező, és eközben jelentős mértékű radioaktív anyagot felvevő víz csak gyűlik és gyűlik a létesítményben, a tárolókapacitások pedig egyre fogynak.

A helyzetet bonyolítja, hogy az erőmű megrongálódása miatt a talajvíz ki-be jár a létesítmény föld alatti helyiségeiben, és az ott felgyülemlett, súlyosan sugárszennyezett hűtőfolyadékkal keveredve súlyos veszélyt jelent.

Ugyanakkor az először tavaly megfogalmazott tervekkel kapcsolatban komoly kételyek is felmerültek. Bár a talaj lefagyasztása bevett műveletnek számít például alagutak fúrása során, a módszert általában csak jóval rövidebb szakaszokon, ideiglenes jelleggel alkalmazzák. Másrészt számítások szerint a talaj megsüllyedhet a művelet miatt, bár a Tepco és az atomenergetikai hatóság szerint a potenciális süllyedés mértéke – 16 milliméter – nem jelent biztonsági kockázatot az erőműre nézve.

A cég korábban átmeneti jelleggel felállított egy rendszert, amellyel kiszivattyúzza a talajvizet a földből a létesítmény közelében, megakadályozva, hogy az bejusson a reaktorépületekbe. A vállalat közölte, hogy kedden 640 tonnányi, az ezen rendszerrel felszínre hozott, enyhén – azaz a biztonsági határérték alatti mértékben – szennyezett talajvizet enged a tengerbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.