Lemondott a kormány a nacionalisták előretörése miatt

A király elfogadta a lemondást, most a többi párttal kormányképes többséget próbálnak összehozni.

VZ
2014. 05. 26. 12:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A király elfogadta a lemondást és azzal bízta meg a kormányt, hogy vigye a folyó ügyeket\" – közölte a királyi palota. A tájékoztatás szerint Fülöp király konzultálni fog a főbb parlamenti pártok vezetőivel, hogy kormányzóképes többséget sikerüljön kialakítani.

A belga pártok a legutóbbi, 2009-es választásokat követően rekordidő, 541 napon át tartó egyezkedés után tudtak megállapodni egymással.

Brüsszel régió, Vallónia és Flandria polgárai vasárnap egyszerre döntöttek arról, kik képviseljék őket a széles jogkörökkel bíró regionális parlamentekben, a szövetségi törvényhozás alsóházában és az Európai Parlamentben.

A belga belpolitika legnagyobb gondja továbbra is a flamand–vallon ellentét. Az Új Flamand Szövetség vasárnap a szavazatok 33 százalékát söpörte be Flandriában, ahol a 11 milliós ország lakosságának 60 százaléka él, és ezzel Belgium legerősebb pártjává vált. Vallóniában az Elio Di Rupo vezette szocialisták diadalmaskodtak, akik igyekeznek fékezni az országot alkotó régiók kapcsolatának lazulását, valamint a gazdagabb Flandria elszakadását. A két győztes pártnak homlokegyenest ellentétes programja van mind a társadalmi reformok rendszerének kérdésében, mind más területeken, mint amilyen például a munkapiac átalakítása.

A De Standaard című (flamand nyelvű belga) lap kommentárja szerint ilyen körülmények között ismét rendkívül nehéz lesz új kormányt alakítani Belgiumban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.