Menekültek rohamozták meg az enklávét

Ezer afrikai bevándorló próbált meg behatolni a marokkói tengerparton fekvő Melilla spanyol enklávéba.

WA
2014. 05. 28. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint a Melillát Marokkótól elválasztó kerítésrendszert a hajnali órákban özönlötték el. A marokkói és a spanyol rendőrség megpróbálta visszaverni a rohamot, ennek ellenére mintegy ötszáz embernek mégis sikerült átjutnia a szögesdróttal megerősített, hat méter magas és tíz kilométer hosszú biztonsági kerítésen.

Miközben a hatóságok megpróbálták visszaszorítani az Afrika szubszaharai térségéből érkezett bevándorlókat, ketten felmásztak egy villanyoszlopra és nem voltak hajlandók lejönni onnan. A spanyol rendőrség végül daruval szedte le őket.

A melillai bevándorlási központok rendkívül túlzsúfoltak, a 450 férőhelyesre tervezett létesítményekben az újonnan érkezettekkel együtt jelenleg 2400-an tartózkodnak. A menekültek közül többeket könnyebb sérülésekkel kezelnek. A belügyi tárca egyik szóvivője elmondta, hogy nem vetettek be „túlzott erőt”.

Az észak-afrikai országban fekvő két spanyol enklávé (Ceuta és Melilla) mentén húzódik az Afrika és az EU közötti egyetlen szárazföldi határ, ezért sok migráns ezt az utat választja az Európába jutáshoz.

A spanyol gazdasági válság és a tömeges munkanélküliség nem csökkentette a bevándorlók számát. A spanyol belügyminisztérium adatai alapján évente több ezren próbálkoznak bejutni Melilla városába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.