Merkel sajnálja az EP-választás eredményét

Jean-Claude Juncker az Európai Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére – mondta a német kancellár.

TK
2014. 05. 26. 14:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kancellár a CDU elnökségének az EP-választások kimenetelét értékelő ülése után tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy az uniós intézmények átfogó tisztújítása során „személyi csomagot” kell kidolgozni, vagyis a tisztségek betöltéséről párhuzamosan kell tárgyalni és egyszerre kell dönteni.

A kormánypártok – a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata SPD – vezetői már hétfőn megkezdik az egyeztetést, azzal a céllal, hogy a berlini vezetés egységes német álláspontot képviselve vegyen részt a tisztújításban – mondta Merkel.

Konkrét személyekről, jelöltekről még nem lesz szó az uniós tagországok állam- és kormányfőit összefogó Európai Tanács keddi informális találkozóján, a megbeszélésen mindenekelőtt az új összetételű Európai Bizottság tevékenységének tartalmáról és a legfontosabb aktuális uniós témákról, a gazdasági növekedésről, munkanélküliségről, versenyképességről cserélnek majd eszmét – tette hozzá a kancellár.

Merkel sajnálatosnak nevezte az erőteljesen jobboldali, populista pártok több tagországban regisztrált előretörését. Hangsúlyozta, hogy az ilyen erőket csak a foglalkoztatottság bővülését és a gazdasági növekedés ösztönzését célzó politikával lehet feltartóztatni. A „munkahelyteremtés és a növekedés a legjobb válasz” a populisták kihívására – mondta a német kancellár.

Az EP-választás németországi eredményeiről szólva kiemelte, hogy Németország Európára, az uniós integrációra szavazott, ami fontos jelzés a társállamoknak.

Az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) 7 százalékos eredményével kapcsolatban kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a CDU semmi szín alatt nem működik együtt az AfD-vel, és nem a párttal kíván foglalkozni, hanem választóinak gondjaival, bajaival, aggodalmaival.

Az ukrajnai elnökválasztásról elmondta, hogy a véleményalkotással be kell várni a hivatalos végeredményt, az azonban biztos, hogy „jó hír lenne”, ha Petro Porosenko már az első fordulóban megszerezné az államfői tisztséget. Hangsúlyozta: az elnökválasztás a konszolidáció első lépése, amelyet az alkotmányozásnak és a parlamenti választásnak kell követnie. Hozzátette, reméli, hogy az orosz vezetés az ígéreteinek megfelelően tiszteletben tartja az elnökválasztás eredményét.

Kiemelte: nagyon fontos, hogy lezáruljon az Ukrajnába irányuló orosz földgázszállítások körüli vita. Ebben az ügyben még a héten megállapodás várható az Európai Bizottság energiaügyi biztosa, Günther Oettinger közvetítésével zajló tárgyalásokon – mondta Merkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.