Az MNO többrészes sorozatban mutatja be az EP-választások történetét, a külföldi országok mellett Magyarországot is górcső alá vesszük. Az 1979-es, az 1984-es és az 1989-es voksolást a szocialisták nyerték meg. 1994 júniusában tartották meg a negyedik európai parlamenti választást az unió 12 tagállamában. Az európai választások már Maastricht és a ratifikációs eljárások befejeződése után zajlottak le. Ekkor 567 európai parlamenti tagot választottak, a nagy országok képviseletét növelték elsősorban. A voksoláson 269 millióan vettek részt, ami 57 százalékos részvételnek felelt meg.
Az uniós pártstruktúrán belül 1992-ben egyesült az Európai Néppárt (EPP) és a konzervatív politikusokat tömörítő Európai Demokraták (ED) frakciója. A voksolást követően ismét az Európai Szocialisták szerezték meg a legtöbb mandátumot (198), a második helyen az EPP–ED végzett (157), míg a harmadik legnagyobb frakciót a liberálisok alakíthatták meg (43). A negyedik helyet a kommunisták (28) szerezték meg, míg ötödik helyen végzett a Forza Europa nevezetű olasz alakulat, amely a Berlusconi vezette Forza Italia képviselőiből alakult. A nemzeti konzervatívok 26, a zöldek 23, az euroszkeptikusok 19 helyet szereztek.
Németországban az európai választásokat nem sokkal követte a hazai választás, Franciaországban ugyan nem ez volt a helyzet, ott az elnökválasztás éve következett. Németországban közel azonos eredményeket hozott a két választás, a kormányzó kereszténydemokraták európaibb elkötelezettségét valamivel jobban jutalmazták a szavazók, mint a szocialistákét. Rajtuk kívül egyébként csak a zöldek jutottak európai mandátumhoz, akik sokkal jobban szerepeltek az EP-választáson, mint a parlamentin.
Franciaországban a félidős választás nem a kabinetről és az ellenzékről szólt, mivel a kormányzó jobboldali pártszövetségen, a baloldali ellenzéken és a szélsőjobboldalon belül is több lista jelent meg, részben személyes ambíciók, részben az európai ügyekben való eltérő álláspontok miatt. A voksoláson jobbközép győzelem született, míg a szélsőjobboldali Nemzeti Front csupán az ötödik helyen végzett.
Nagy-Britanniában és Spanyolországban tipikus félidős választásokról beszélhetünk a három, illetve két év múlva következő általános választások előtt. A kormányzó brit konzervatívok európai ügyekben való megosztottságuk miatt nem tudtak Európáról beszélni, üzenni a választóknak, az ellenzéki Munkáspárt pedig a kormány népszerűtlenségét kihasználva elsöprő győzelmet aratott. Spanyolországban a kormányzó szocialisták vereséget szenvedtek, az ellenzék vezető pártja győzött.
