Negyven feltételezett terroristát vettek őrizetbe

A gyanú szerint az őrizetbe vettek az al-Kaida terrorszervezet egyik csoportjához, az Arab-félsziget al-Kaidájához tartoznak.

WA
2014. 05. 22. 21:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyanú szerint az őrizetbe vettek az al-Kaida terrorszervezet egyik csoportjához, az Arab-félsziget al-Kaidájához tartoznak, és rendőrök családtagjai elleni támadásokat készítettek elő – számolt be róla a News Yemen a szanaái belügyminisztériumra hivatkozva.

Az elmúlt hónapokban többször is terrortámadás ért Jemenben külföldieket, köztük diplomatákat. A sajtóértesülés szerint a csoport további húsz tagja után kutatnak még a hatóságok Jemenben.

A terrorizmus nem az egyetlen kihívás, amellyel a meggyengült jemeni államszervezet jelenleg szembesül. Áden kikötővárosban szerdán egy szeparatista mozgalom több ezer tagja tüntetett az ország déli részének önállóságáért.

A tüntetést annak évfordulóján tartották, hogy 1994. május 21-én az Észak-Jemennel csak négy évvel korábban egyesült Dél-Jemen egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét. Az 1994-es dél-jemeni függetlenségi nyilatkozat polgárháborúhoz vezetett, amelyből az északi hadsereg került ki győztesen, megakadályozva az újabb szétválást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.