Nem volt elég bizonyíték Gerry Adams IRA-tagságára

Vádat akartak emelni a hétvégén a legnagyobb észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin elnöke, Gerry Adams ellen.

2014. 05. 05. 17:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Adamset múlt szerdán vette őrizetbe az észak-írországi rendőrség hivatalosan egy több mint négy évtizeddel ezelőtti gyilkossági ügyben, ám vasárnap este vádemelés nélkül elengedték. A BBC hétfői értesülése szerint azonban a Belfasttól északnyugatra fekvő Antrim város területileg illetékes rendőrsége – amely szerdától vasárnapig fogva tartotta a Sinn Féin vezetőjét – annak a gyanúnak az alapján is vádat akart emelni, hogy Adams az IRA tagja volt. A BBC úgy tudja, hogy a vádemelés végül azért maradt el, mert nem gyűlt össze annyi bizonyíték erre, amennyi szükséges lett volna a büntetőeljárás elkezdéséhez.

A Sinn Féin az általánosan elfogadott hatósági álláspont szerint az IRA politikai szárnyaként működött a katolikus milícia csaknem három évtizedig tartó britellenes hadjárata idején. A Sinn Féin elnöke soha nem ismerte el, hogy valaha is az IRA tagja lett volna. Gerry Adams még őrizetbe vétele előestéjén a BBC-nek nyilatkozva az IRA-tagságát firtató kérdésre kitérően csak annyit mondott, hogy soha nem határolódott el az IRA-tól, és ezt nem is fogja megtenni, de ez nem jelenti azt, hogy mindennel egyetért, amit az IRA tett. Hozzátette ugyanakkor, hogy „szerencsére a háborúnak vége”, és az IRA „már húsz éve eltűnt a színről”. Ugyanezt megismételte szabadon engedése után tartott sajtótájékoztatóján is, kijelentve, hogy „az IRA már nincs ( ), az IRA-nak vége”.

Az IRA 1969 után kezdett fegyveres harcot az általa megszálló hatalomnak tekintett Nagy-Britannia észak-írországi fennhatósága ellen, és a több mint háromezer emberéletet kioltó hadjáratot csak a történelmi jelentőségű 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás zárta le. Ezután is még csaknem egy évtizedbe telt, mire az IRA leszerelte fegyverzetét és bejelentette, hogy felhagy a további fegyveres harccal. A megbékélési folyamat eredményeként jelenleg a Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a Sinn Féin – a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítésért küzdő britellenes katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje – együtt kormányozza Észak-Írországot, olyan koalíciót alkotva, amely az észak-írországi válság véres merényletekkel kísért korábbi évtizedeiben teljesen elképzelhetetlen lett volna.

A 65 éves Gerry Adamset hivatalosan azzal a gyanúval vették őrizetbe, hogy ő szervezte meg egy tízgyermekes özvegyasszony, Jean McConville elrablását és meggyilkolását. A 37 éves nőt 1972-ben az IRA egy osztaga elrabolta és nem sokkal később agyonlőtte. Az IRA akkori gyanúja szerint Jean McConville rendőrségi informátor volt, és a milícia több tagját a hatóságok kezére juttatta, bár ezt az észak-írországi rendezési folyamat keretében elvégzett vizsgálat egyértelműen cáfolta. Gerry Adams mindig is tagadta, hogy bármi köze lett volna a gyilkossághoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.