Putyin megvárja az eredményeket

Az orosz elnök az eredmények fényében mond véleményt a Donyeck és Luhanszk megye jogállásáról tartott népszavazásról.

KG
2014. 05. 12. 4:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Peszkov szerint „nehéz megjósolni”, hogy milyen döntést hoz az államfő. A lap munkatársa arról kérdezte a szóvivőt, befolyásolni fogja-e Putyint az, hogy ő maga kérte a „föderalizáció” kelet-ukrajnai híveit a népszavazás elhalasztására. Peszkov ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra, hogy Putyin „nem kérte” őket erre, hanem csupán javaslatot tett. „Ugyanakkor erre (a javaslatra) még az elnök tekintélye ellenére is nehéz volt hallgatni. A hadműveletek miatt a lakosok kénytelenek saját terveik mentén cselekedni, a valós helyzetből kiindulva” – mondta Peszkov.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió már értésre adta, hogy nem ismeri el a donyecki és luhanszki népszavazást, továbbá arra figyelmeztetett, hogy újabb szankciókat vezethet be Oroszország ellen, ha a kelet-ukrajnai referendum miatt meghiúsulna a május 25-i ukrán elnökválasztás.

A donyecki népszavazás után annak szervezői megkezdik a „civilizált elválást” Kijevtől Borisz Litvinov, a „donyecki népköztársaság” társelnöke szerint.

Peszkov szerint az Oroszországgal szembeni kifogások mind „badarságok”. „A Nyugat miért nem volt képes megakadályozni a páncélozott harcjárművek bevetését Szlovjanszkban és Kramatorszkban, és a békés polgárok agyonlövetését? Ők nem vetették latba befolyásukat, és emiatt semmi bajuk, miközben Oroszország tehet mindenről” – hangoztatta Putyin szóvivője.

Dmitrij Peszkov szerint a Nyugat képmutató politikát folytat, amikor szankciókkal fenyegeti Moszkvát. „Nem fontos számukra, hogy végrehajtják-e a megállapodásokat, zajlik-e a párbeszéd, és vége van-e a lövöldözésnek. Az a fontos nekik, hogy megrendezzék az elnökválasztást, és lezárják az általuk megszervezett puccs törvényességével kapcsolatos jogi kérdést” – mondta a szóvivő.

A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében lebonyolított népszavazások és provokációk mögött „orosz követelményeknek megfelelően felfegyverzett és kiképzett” terrorista bűncsoportok állnak – közölte hétfő hajnalban az ukrán külügyminisztérium. A tárca leszögezte, hogy a „Kreml által szervezett és pénzelt” népszavazások jogilag semmisek, és semmilyen jogi következményeik sem lesznek Ukrajna területi épségére és berendezkedésére nézve. A minisztérium szerint ennek a „bűnös bohózatnak” a szervezői tudatosan megsértették Ukrajna alkotmányát és törvényeit, és figyelmen kívül hagyták Kijev és a nemzetközi közösség felhívásait.

„Az ukrajnai állampolgárok túlnyomó többsége Donyeck és Luhanszk megyében nem vesz részt az ilyen önkényes cselekményekben, és nem veszi kezébe a honfitársai vérével összefröcskölt bűnös szavazócédulát” – áll a közleményben, amelyet az UNIAN hírügynökség idézett. A dokumentum leszögezi azt is, hogy az ukrán nép nem ismer el semmilyen „terrorista referendumot” sem Donyeck, sem Luhanszk megyében, sem pedig a Krím félszigeten.

Donyeck és Luhanszk megyében vasárnap szerveztek népszavazást a két terület jogállásáról a helyi szakadár erők. A donyecki választási bizottság szerint a donyecki szavazáson részt vevők csaknem 90 százaléka a függetlenségre szavazott, míg Luhanszk megyében hétfőn teszik közzé az eredményeket.

A népszavazással egy időben ukránbarát erők és szakadárok közötti fegyveres összecsapást történt Krasznoarmijszk településen, és két ember meghalt. Olyan hírek láttak napvilágot, hogy a fegyveres szakadárokra vérdíjat kitűző Ihor Kolomojszkij milliárdos üzletember által verbuvált Dnyipro nevű zászlóalj zavarta meg a népszavazást. Az ukrán belügyminisztérium azonban hétfő virradóra cáfolt, hogy a különlegesen kiképezett katonákból álló, a belügyi csapatokhoz tartozó zászlóalj részt vett volna az ottani eseményekben. A tárca szerint az alakulat nem hagyta el Dnyipropetrovszk megye területét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.