Petro Porosenko, az ukrán elnökválasztás valószínű győztese kijelentette hétfőn, hogy június első felében szeretne találkozni Oroszország vezetőivel, szerinte ugyanis Moszkva nélkül nem lehet rendezni a délkelet-ukrajnai válságot.
Porosenko megismételte, hogy államfőként elsődleges feladatának fogja tekinteni Ukrajna európai integrációjának előmozdítását. Első külföldi útja Lengyelországba vezet, valószínűleg június 4-én utazik oda. Porosenko azt mondta, hogy elégedett Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök munkájával, ő marad a kormányfő, és nem tervez személycseréket a kabinetben.
Az államfői poszt várományosa politikája prioritásai között sorolta a korrupció elleni küzdelmet és az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget visszaszerzését. „Határozott, ambiciózus terveink vannak az ország modernizálására. Az egyik elsődleges prioritás a korrupció elleni harc lesz, valamint a bíróságok függetlenségének visszaállítása” – jelentette ki Porosenko kijevi sajtótájékoztatóján.
Ezenkívül halaszthatatlannak nevezte a „krími kérdés” rendezését. Szavai szerint az új vezetés megoldást talál a Krím Ukrajnához való visszatérésére, az ott élő ukránok védelmére, akikre – mint fogalmazott – „ukránságuk miatt rendkívül nagy nyomás nehezedik”.
Leszögezte, hogy folytatódik a kelet-ukrajnai szeparatisták ellen Donyeck és Luhanszk megyékben folyó terrorellenes művelet. Kijelentette, semmi okát nem látja annak, hogy leállítsa. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a műveletet fel kell gyorsítani és hatékonyabbá kell tenni. Hozzátette, törekedni fog arra, hogy javuljanak a keleti országrészben szolgálatot teljesítő katonák életkörülményei, és jobb legyen az ellátásuk.
Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő úgy foglalt állást hétfőn, hogy tiszteletben tartja az ukrán nép döntését az elnökválasztáson, de a szavazás és a megválasztott államfő legitimitásához szerinte elengedhetetlen a délkelet-ukrajnai térség polgárainak a részvétele.
A dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városba menekült Janukovics közleményében Ukrajna polgáraihoz fordulva közölte: függetlenül attól, hogy mely régióban hányan szavaztak, meghozták a döntést az ország életének legnehezebb időszakában.
„Fel akarom ugyanakkor hívni a figyelmet arra, hogy a választás és magának az államfőnek a legitimitásához szükséges az országunk délkeleti részének a részvétele. Ezekben a régiókban sok szavazót megsértettek és megaláztak a katonai államcsínnyel hatalomra került illegitim hatalom cselekedetei” – mondta Janukovics. A volt elnök szerint a világ elborzadva figyeli, hogy Ukrajnában „az egyik rémtett követi a másikat”.
A volt államfő szerint jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy a kijevi vezetés azonnal állítsa le a saját népe ellen folytatott háborút, és vonja ki csapatait a Donyec-medencéből, illetve Ukrajna délkeleti részéből.
Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke szerint igazi mérföldkövet jelenthet az ukrajnai magyarság számára a vasárnap tartott ukrán elnökválasztás, valamint a vele egy időben megrendezett európai parlamenti (EP-) választás.
Gajdos gratulált Porosenko győzelméhez, valamint emlékeztetett arra, hogy „Porosenko nagyon komoly ígéreteket tett az ukrajnai magyarság irányába, s bízunk benne, hogy államfőként előmozdítja ezek mielőbbi megvalósulását”. Az EP-választás eredményei kapcsán pedig örömét fejezte ki afölött, hogy a Fidesz-KDNP listáján Bocskor Andrea személyében első ízben szerzett EP-mandátumot egy ukrajnai magyar, valamint reményét fejezte ki, hogy a többi, EP-mandátumot szerzett magyarországi párt is eredményesen fogja majd az összmagyarság érdekeit képviselni.