Tovább szedi áldozatait a hamisított alkohol

A hét elején kezdődött kenyai mérgezési hullámnak már 63 halottja van.

HBI
2014. 05. 07. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Embu városi kórház egyik orvosa azt mondta: még mindig nem tudják pontosan, hogy az áldozatok mit fogyasztottak. A mérgezéses tünetekkel kórházba került betegek a vizsgálatok szerint metil-alkoholt tartalmazó szeszes italt fogyasztottak.

Az ország keleti és központi területeiről jelentettek megbetegedéseket. A hatóságok szerint a hamisított italok valószínűleg egyazon forrásból származnak. „Megpróbáljuk beazonosítani a pancsolt szesz forrását. Kivizsgálást indítottunk annak felderítésére, hol és hogyan készítették az italt” – közölték.

A törvénytelenül előállított olcsó szesz okozta halálesetek gyakoriak az afrikai országban, ahol kevés ember engedheti meg magának a hivatalos forgalomban kapható italokat. Számos kenyai település félreeső utcáiban találhatók illegális italmérések, amelyekben marmonkannákból mérik a házi főzésű italokat.

A helyi média tájékoztatása szerint az ilyen helyeken egy adag tömény szesz átlagosan 0,12 dollárba (25 forintba) kerül, ezzel szemben egy üveg sörért legalább 1 dollárt (220 forintot) kell fizetni a boltokban. A faszesz vagy metil-alkohol néven is ismert metanol mesterségesen előállított alkohol, amelyet fagyállóként és oldószerként használnak. Erős méreg, a gyomorba jutva vagy gőz alakjában belélegezve vakságot, majd halált okoz. Az anyagból már 25 grammnyi adag halálos az ember számára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.