Tudják, hogy hol tartják fogva a több mint 200 iskolás lányt

De nem mondják meg.

NT
2014. 05. 26. 23:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Boko Haram hét hete rabolt el több mint kétszáz lányt egy bentlakásos középiskolából az ország északkeleti részében fekvő Chibok faluból. Azóta szinte semmit nem tudni arról, hogy a szélsőségesek hol tartják fogva a diákokat, mint ahogy arról sem, hogy a hadsereg milyen erőfeszítéseket tett a kiszabadításukra.

„Jó hír a lányok szülei számára, hogy tudjuk, hol vannak (a diákok), de nem mondhatjuk meg” – mondta Badeh, aki kizárta az erő alkalmazását, mert félő, hogy halálos áldozatokkal járna a megmentésük. Többen attól tartanak, hogy fogvatartóik végeznének a lányokkal, ha a hadsereg akciót indítana a kiszabadításukra.

A Boko Haram milicistái legkevesebb 470 civillel végeztek az iskolás lányok elrablása óta eltelt időben. A saría radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram egyre kiterjedtebb terrorkampányt folytat Nigériai északkeleti részében.

A BBC hírszolgálata úgy értesült hétfőn, hogy kis híján megállapodás született a diáklányok kicseréléséről a Boko Haram bebörtönzött tagjaira, de az utolsó pillanatban meghiúsult az egyezség.

A hétvégén a nigériai törvényhozás felsőházának feje, David Mark – az ország harmadik számú közméltósága – kizárta, hogy tárgyaljanak a Boko Harammal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.