A kelet-ukrajnai Kramatorszkban folytatódott szombat hajnalban az ukrán kormányerők hadművelete az oroszbarát szakadárok ellen. Ezt Arszen Avakov ukrán belügyminiszter jelentette be kora reggel. A politikus tájékoztatása szerint erőik elfoglalták a tévétornyot Kramatorszk városában, amely közel fekszik a szakadárok által elfoglalt másik településhez, Szlovjanszkhoz, ahol pénteken heves harcok dúltak.
Avakov a Facebook közösségi oldalra feltett üzenetében azt írta, hogy a kormányerők folytatják előrenyomulásukat. Esetleges áldozatokról ugyanakkor semmit nem közölt.
Az ukrán kormányerők pénteken Szlovjanszknál indított támadása a legjelentősebb hadmozdulat azóta, hogy egy hónappal ezelőtt fegyveres felkelés robbant ki a 130 ezres lakosú kelet-ukrajnai városban.
Az Egyesült Államok a rend helyreállítására szólította fel Oroszországot és Ukrajnát. A washingtoni külügyminisztérium péntek késő este az odesszai erőszakos cselekmények után tette közzé állásfoglalását. „A sok halálos, illetve sebesült áldozatot követelő erőszak és rendbontás elfogadhatatlan” – szögezte le közleményében Marie Harf, a külügyminisztérium szóvivője.
„Felszólítjuk a két felet, hogy működjön együtt a nyugalom, a törvényesség és a rend helyreállítása érdekében. Felszólítjuk az ukrán hatóságokat, hogy vizsgálják ki az esetet, és annak minden felelősét állítsák bíróság elé” – olvasható a közleményben, amelyben Washington az április 17-i genfi megállapodás tiszteletben tartását sürgeti.
Ismert, pénteken Odessza központjában kigyulladt a szakszervezetek székháza, ahová oroszbarát szakadárok menekültek be, miután összecsaptak Kijev-párti aktivistákkal. A helyi rendőrség korábbi közlése szerint 38-an haltak meg, közülük 30-an füstmérgezésben, nyolcan pedig úgy, hogy kiugrottak a lángok elől az ablakokon. Különböző sérülésekkel negyvenen fordultak orvosi segítségért, köztük tíz rendőr. A számokat szombat reggel módosították, a legfrissebb adatok szerint 31-en vesztették életüket, a hatóságok pedig százharminc embert őrizetbe vettek. Petro Luciuk helyi rendőrfőnök kijelentette, hogy az őrizetbe vett embereket a zavargásokban való részvétellel, továbbá előre megfontolt szándékkal elkövetett bűncselekménnyel vádolhatják.
Az orosz külügyminisztérium hajnali nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a kijevi hatóságok „bűnös és felelőtlen” magatartása az oka az Odesszában történteknek. A nyilatkozat szerint az ukrán nemzeti radikális csoportok, köztük a Jobboldali Szektor fizikai terrorkampányt folytatnak azok ellen, akik a föderalizáció, illetve a valódi alkotmányos változások hívei az ukrán társadalomban.
Szabadon engedték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) katonai megfigyelőit – közölte szombaton Vjacseszlav Ponomarjov, a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok vezetője. Mind a hét EBESZ-megfigyelő és öt ukrán segítőjük szabad – hangsúlyozta.
Az AP amerikai hírügynökség újságírója arról számolt be, hogy látta az egyik megfigyelőt, Axel Schneider német ezredest és ukrán tolmácsát szabadulásukat követően. Az EBESZ-megfigyelők szabadon engedését megerősítette Vlagyimir Lukin, az orosz elnök térségbeli különleges megbízottja is. A szlovjanszki szakadárok április 25-én fogták el a nemzetközi szervezet embereit.
Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnökéhez, a svájci Didier Burkhalterhez fordult felhívással, kérve őt, hogy vesse latba elnöki jogköreit a Kelet-Ukrajnában fogva tartott EBESZ-megfigyelők szabadon bocsátása érdekében.