Darák Péter Sanghajban a városi legfelsőbb bíróságot kereste fel, amelynek elnökhelyettese, Seng Jung-csiang fogadta. A Kúria elnöke úgy fogalmazott, hogy egyértelmű érdeklődés és nyitottság mutatkozott a kínai fél részéről. Darák sanghaji kollégáival Kína előtt álló, megoldásra váró problémákról folytatott eszmecserét, s ennek során számos olyan területet találtak – mint például az ingatlan-nyilvántartás vagy a privatizáció –, amelynek feltárása a jövőben akár a szakmai kapcsolatok szélesítését eredményezheti.
A Kúria elnöke meglepődve tapasztalta, mennyire fejlett a sanghaji bíróság információs rendszere, amely teljes mértékben elektronikusan működik: az összes nyilvántartást számítógépen vezetik, a periratok, bírósági határozatok egy kattintással visszakereshetők, a tárgyalásokról videofelvétel készül, amelyet szintén elektronikusan archiválnak. Elgondolkodtató szakmai-filozófiai kérdés, hogy az elektronikai lehetőségek hogyan hatnak vissza a bírói munkára, egy hasonló rendszer magyarországi bevezetésének gondolata előtt ezt mindenképp vizsgálni lenne szükséges – fogalmazott Darák az MTI kérdésére.
A Kúria elnöke kínai látogatásának első állomásán, Pekingben az igazságügyi együttműködés szélesítésének lehetőségeiről folytatott megbeszéléseket, s az ottani legfelsőbb bíróság elnökével, Csou Csianggal is találkozott. Darák Péter az MTI-nek elmondta: Csout magyarországi látogatásra hívta meg, amelyre rövid időn belül sor kerülhet, s a kínai delegáció tagjai közt mind pekingi, mind sanghaji szakemberek részvételére számít.