Amerikai turistákat állítanak bíróság elé Észak-Koreában

Egyiküknél egy Bibliát találtak, államellenes tevékenységért felelhetnek.

VZ
2014. 06. 30. 5:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jeffrey Fowle-t és Matthew Millert még áprilisban vették őrizetbe. A KCNA közlése szerint „bizonyítékok és a gyanúsítottak vallomásai is igazolták azt a gyanút, hogy ellenséges cselekedeteket követtek el”. A jelentésből nem derül ki, mikor kezdődik a bírósági eljárás.

A 24 éves Miller phenjani sajtóértesülések szerint menedékjogot kért Észak-Koreában, miután turistaként megérkezett oda. Az 56 éves Fowle szállodai szobájában egy Bibliát találtak, miután távozott, majd az is kiderült, hogy a vízuma nincs teljesen rendben.

Az észak-koreai hatóságok őrizetében van egy harmadik amerikai, Kenneth Bae misszionárius is. Őt még tavalyelőtt tartóztatták le és tavaly 15 év kényszermunkára ítélték azzal a váddal, hogy a phenjani rezsim megbuktatásán munkálkodott.

Az Egyesült Államok májusban óva intette állampolgárait attól, hogy Észak-Koreába utazzanak, arra hivatkozva, hogy ezzel kiteszik magukat az önkényes letartóztatás veszélyének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.