Bizalmi szavazást kért maga ellen Tusk

A lehallgatási botrány újabb fejleménye.

2014. 06. 25. 15:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Felszólalásom befejeztével azonnal indítványozom a parlament elnökének, hogy amilyen hamar csak lehet, rendeljen el bizalmi szavazást” – mondta Tusk. A bizalmi szavazás a szejm elnöke, Ewa Kopacz szerint legkorábban szerda este kilenc órakor történhet meg.

Tusk Polgári Platform (PO) pártjának és a vele kormánykoalícióban lévő Lengyel Parasztpártnak elegendő helye van a parlamentben, hogy megfelelő támogatás esetén a koalíció hatalmon maradhasson. Más lenne azonban a helyzet, ha Lengyelországban most rendeznék a parlamenti választást. A TNS Polska közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint a választást 31 százalékos eredménnyel az ellenzéki, nemzeti konzervatív, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS) nyerné meg, míg a kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) 24 százalékkal a második helyre szorulna.

A PO koalíciós társa, a Lengyel Parasztpárt (PSL) éppen csak elérné a bejutási küszöböt (5 százalék), vagyis a két párt együtt is alulmaradna a PiS-szel szemben. Nagyon jó eredményt (10 százalék) érne el a parlamenten kívüli radikális jobboldali, populista Új Jobboldali Kongresszus (KNP), míg az ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) csupán 8 százalékra számíthatna. A többi párt nem érné el a választási küszöböt. A felmérés szerint a lengyelek 51 százaléka a 2015 őszén esedékes parlamenti választások előre hozatalában látná a belpolitikai válság megoldását, míg 36 százalékuk ellenzi ezt, 13 százalékuk pedig nem tud véleményt formálni a kérdésben.

Ezek a közvélemény-kutatási adatok ugyanakkor nem jelentenek meglepetést, mivel Kaczynski pártja a múlt évben hónapokon keresztül vezetett a felmérésekben. Az idei európai parlamenti választásokon az ukrajnai válságban képviselt lengyel magatartás „mentette meg” a kormánypártot, de ez a helyzet nem ismétlődik meg, és az őszi helyhatósági választások nyertese minden bizonnyal a PiS lesz. A kormánykoalícióval több okból elégedetlen választók (nyugdíjkorhatár felemelése, magánnyugdíj-pénztárak korlátozása, egészségügy helyzete, korrupciós ügyek, magas munkanélküliség) pártpreferenciáit tehát a lehallgatási botrány alapvetően nem változtatta meg, viszont nőtt az egész politikai osztállyal és parlamenti pártokkal szembeni elégedetlenség, amelyet a populista, EU-ellenes KNP sikere jelez. A belpolitikai válságnak is ez a Janusz Korwin-Mikke veterán politikus által vezetett párt a fő nyertese.

Mindazonáltal a lehallgatási botrány rendkívüli sokkot váltott ki a lengyel közvéleményben, a lehallgatott vezető politikusok vulgáris nyelvezete, stílusa, cinizmusa, egész magatartása megdöbbentette a társadalmat. Ha a PO-nak nem sikerül gyorsan felgöngyölíteni az ügyet és kideríteni az elkövetők kilétét, a párt egészen bizonyosan elveszíti ez előre hozott választást – már ha erre sor kerül.

A Wprost című hetilap több, magas állami posztot betöltő személy titokban felvett beszélgetését közölte, köztük Marek Belka jegybankelnök és Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter azon megbeszélését, amelyben a miniszter pénzkibocsátást követelt a központi bank vezetőjétől. Donald Tusk miniszterelnök az előre hozott választásokat nevezte az ügy egyik lehetséges megoldásának.

A Wprost egyebek közt megszerezte egy tavalyi beszélgetés felvételét is, amelyen Radek Sikorski lengyel külügyminiszter kijelenti: az Egyesült Államokhoz fűződő szoros kapcsolatok „mit sem érnek”, sőt „még károsak is, mert hamis biztonságérzetet keltenek”. Sikorski obszcén kifejezést használt a lengyel–amerikai viszony jellemzésére. Az üggyel kapcsolatban két embert őrizetbe vettek, lengyel médiajelentések szerint egyikük Marek Falenta, az egyik leggazdagabb lengyel üzletember, a másik pedig a sógora és közeli munkatársa, Krzysztof R.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.