Csecsemőkkel kereskednek Afrikában

Több embert őrizetbe vettek egy újszülöttekkel kereskedő nemzetközi hálózat felszámolására irányuló nyomozás keretében.

KG
2014. 06. 26. 7:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint hétfő óta már több mint húsz személyt, elsősorban nőket hallgatott ki a rendőrség az üggyel összefüggésben. Az eladásra szánt gyerekek a „babagyárairól” hírhedt szomszédos Nigériából Beninen keresztül érkeztek Nigerbe. A névtelenül nyilatkozó forrás közölte, hogy Nigériát, Benint és Nigert érintő háromoldalú kereskedelemről van szó, s a nyomozást ennek a három országnak a hatóságai indították még hónapokkal ezelőtt. Az ügyet, amely eddig csak híresztelés tárgya volt, a L’évenement című helyi lap hozta nyilvánosságra.

A kihallgatott nők között van Hama Amadou nigeri házelnök – Mahamadou Issoufou államfő első számú ellenfele – egyik felesége, valamint Abdou Labo mezőgazdasági miniszter házastársa is. A rendőrség őrizetbe vett több egészségügyi és önkormányzati tisztségviselőt is.

Mohamed Anmansour, a rabszolgaság elleni küzdelemmel foglalkozó Timidria civil szervezet munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy Niger „tele van gyerekekkel”, így aki csecsemőt szeretne örökbe fogadni, annak nem kellene az illegális kereskedelemben részt vennie. Nigerben egy nőre 7,6 gyermek jut, így a világ legtermékenyebb országának számít.

A szomszédos Nigériában a hatóságok rendszeresen lepleznek le úgynevezett babagyárakat. Ezeket a magánklinikákat többnyire olyan nők keresik fel, akiknél nem kívánt terhesség áll fenn. Egy kismama pár száz eurót kap egy újszülöttért, akit aztán több ezer euróért értékesítenek a feketepiacon. Az ENSZ adatai szerint Nigériában az emberkereskedelem a harmadik legelterjedtebb bűncselekmény a csalás és a drogkereskedelem után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.