A brit hírcsatorna részleteket nem közölt, és más hírügynökségek sem számoltak be a hírről. A BBC honlapján hamarosan további részleteket ígérnek.
Az ukrán belügyminiszter azzal vádolta csütörtökön Oroszországot, hogy átengedett három harckocsit és egy katonai járműoszlopot a közös határon kelet-ukrajnai területre az ottani oroszbarát szakadároknak történő segítségnyújtás céljából.
Arszen Avakov kijevi sajtóértekezletén hírszerzési jelentésekre hivatkozva azt állította, hogy az elmúlt három napban a szakadárok által elfoglalt határátkelőkön keresztül páncélozott szállító járművek és katonai teherautók haladtak át, tüzérségi fegyverekkel.
A belügyminiszter megerősítette azokat a korábbi médiaértesüléseket, amelyek szerint csütörtökön három páncélos is behatolt ukrajnai területre. Ezek közül kettőt az ukrán fegyveres erők megtámadtak. A miniszter szerint a térségben még folynak a harcok, a behatoló katonai oszlop egy részét megsemmisítették – jelentette az Interfax-Ukraina.
Az ukrán elnöki hivatal később arról tájékoztatott, hogy Petro Porosenko államfő válságtanácskozást tartott a biztonsági erők vezetőivel, akik jelentették az államfőnek, hogy a kormányerők ismét ellenőrzésük alá vonták az orosz-ukrán határ szóban forgó, mintegy száz kilométeres kelet-ukrajnai szakaszát.
A határ túloldaláról küldött tankokkal kapcsolatban a közlemény kiemelte: „Ez volt az első alkalom, hogy a felkelők Oroszországból érkezett harckocsikat vetettek be.”
Andrij Descsicja ukrán külügyminiszter Moszkvára hárította csütörtökön a felelősséget, amiért még nem sikerült előrelépni a Kelet-Ukrajnában kialakult válság megoldásában, Moszkva szerint viszont Kijevnek kellene megtennie az első lépést a megbékélés felé. Az ukrán külügyminiszter közölte: Moszkvának fel kell hagynia a szakadárok támogatásával, ellenkező esetben újabb nyugati szankciókat fognak kérni Oroszországra.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint viszont az erőszak beszüntetését az oroszbarát felkelők elleni „megtorló művelet” felfüggesztésével kell kezdeni.