Idén először hajtottak végre kivégzést a szigetországban

Kivégeztek egy elítéltet Japánban csütörtökön, idén ez volt az első végrehajtott halálos ítélet a szigetországban.

NT
2014. 06. 26. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az igazságügyi minisztérium bejelentése szerint a 68 éves háromszoros gyilkost azért akasztották fel, mert tettét kivételesen kegyetlen módon követte el. Az elítélt hét évvel ezelőtt gyilkolta meg sógornőjét és az ő két kislányát.
Csütörtökön kellett volna kivégezni egy másik elítéltet is Japánban, de ő néhány órával korábban természetes halállal meghalt.

Legutóbb tavaly decemberben hajtottak végre halálos ítéletet Japánban, amely az Egyesült Államok mellett az egyetlen fejlett ipari ország, ahol az igazságszolgáltatás még alkalmazza ezt a büntetést. Az évtized legelején ott is szüneteltették a kivégzéseket, de Abe Sinzó miniszterelnök kormányra kerülése után – 2012-től – ismét hajtottak végre akasztásokat.  Az ázsiai országban a sajtó összegzése szerint 128 olyan ember él, akire kiszabták a halálbüntetést, de még nem hajtották végre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.