Kína begurult néhány japán repülő miatt

Kína Japánt vádolja azzal, hogy vadászgépei veszélyesen közel repültek hozzá.

BuL
2014. 06. 13. 9:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénteki kínai lapok szokatlan módon fényképekkel, a hírportálok pedig videofelvétellel illusztrált beszámolókat közöltek arról, hogy a japán légvédelmi erők két F-15-ös nehéz vadászrepülőgépe körülbelül 30 méterre megközelített egy járőrözést végző kínai katonai repülőt.

Peking állítása szerint a kínai pilóták megfelelően, fegyelmezetten jártak el, miközben a japánok manővere veszélyes volt és „nyilvánvalóan provokatív”.

Az ügyben a kínai védelmi minisztérium szóvivője azt követően szólalt meg, hogy Tokió Kína nagykövetét is berendelve hevesen tiltakozott amiatt, hogy kínai vadászgépek ugyancsak veszélyesen közel merészkedtek japán gépekhez. Keng Jan-seng ezzel kapcsolatban azt mondta, Tokió célja, hogy félrevezesse a nemzetközi közösséget, rossz színben tüntesse fel a kínai hadsereget és fokozza a feszültséget.

A szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy – a nemzetközi gyakorlattal összhangban – két Jian-11 típusú kínai harci gép igyekezett azonosítani a felfegyverzett japán repülőket 150, illetve 200 méteres távolságból. Tokió tiltakozását Kínában visszautasították és a „kínai fenyegetés” propagandájának részeként értékelték.

A Kanwa Asian Defence katonai szaklap főszerkesztője Hongkongban a South China Morning Post című lapnak azt nyilatkozta: az incidensek növekvő száma arra figyelmeztet, hogy Pekingnek és Tokiónak sürgősen meg kellene állapodnia egy, a Kelet-kínai-tenger légterét és vizeit lefedő válságkezelő mechanizmusban. Kína és az Egyesült Államok között létezik ilyen egy 2011-es légi incidens óta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.