Kis füst a rokonok Facebookjait törte fel

Az Egyesült Államokban vádat emeltek egy romániai hekker ellen.

NT
2014. 06. 13. 11:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Guccifer és Micul fum (Kis füst) álnéven működő Lehel Lázár Marcelről van szó, aki feltörte a román hírszerzési főnök elektronikus postafiókját is. Az egykori taxisofőr a múlt héten vonult börtönbe Romániában, hogy letöltse a hasonló romániai akciói miatt kiszabott hétéves büntetését.

A romániai tárgyalás során nem került szóba, hogy állítólag amerikai állampolgárok oldalait is feltörte volna – mondta a román ügyészség egy munkatársa, aki jól ismeri az ügyet, de kérte neve elhallgatását. A nyilatkozó közölte, nem tudnak arról, hogy érkezett volna bármilyen amerikai kérés a férfi kiadatására.

Peter Carr, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője nem kívánt nyilatkozni arról, hogy az Egyesült Államok kéri-e majd a férfi kiadatását az amerikai tárgyalásra.

Az internetes kalóz áldozatainak lajstromán a romániai közszereplők mellett megannyi külföldi személyiség is volt. Ő törte fel többek között Colin Powell volt amerikai külügyminiszter elektronikus postafiókját, és ő hozta nyilvánosságra a Corina Cretu román szociáldemokrata európai parlamenti képviselő Powellnek küldött szerelmes leveleit. Az amerikai politikus emiatt magyarázkodásra kényszerült.

Értesülések szerint a hekker hozzáfért a Bush és a Rockefeller család tagjainak, valamint Steve Martin színésznek a személyes leveleihez és dokumentumaihoz is. Az egyik világhálón közreadott személyes jellegű információ az a fénykép volt, amelyen George W. Bush volt látható kórházi ágyán. Egy másik felvételen a Bush által festett önarckép szerepelt, ami különösen sok érdeklődőt vonzott az interneten. A romániai férfi közreadott egy olyan fényképet is, amelyen az egykori amerikai elnök a fürdőszobájában borotválkozik.

A hekker a felvételeket elektronikus postán továbbította különböző médiaszervezetekhez, és a küldemények némelyikére rátette álnevét, a Guccifert – derült ki az ellene benyújtott vádiratból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.