Lemondásra szólította fel a parlament Basescut

A dokumentumot 344 vokssal szavazták meg 17 tartózkodás mellett, ellenszavazat nem volt.

MD
2014. 06. 25. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kétkamarás törvényhozói testület együttes ülésen fogadta el politikai nyilatkozatát, amely jogi értelemben nem kötelezi az államfőt távozásra. A dokumentumot 344 vokssal szavazták meg 17 tartózkodás mellett, ellenszavazat nem volt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) saját törvényhozói lelkiismeretére bízta álláspontjuk kialakítását, mert Kelemen Hunor pártelnök szerint egyelőre nincsenek olyan bizonyítékok, amelyek az elnök bűnösségére vagy felelősségére utalnának.

A nyilatkozat szövege megállapítja, Traian Basescu „többet nem méltó arra, hogy biztosítsa az elnöki tisztség tekintélyét, függetlenségét és legitimitását”, ezért felszólítja, hogy azonnal mondjon le Románia államfői posztjáról.

A nyilatkozat úgy érvel, hogy Basescu családi ügye „súlyosan és helyrehozhatatlanul” érintette az elnöki intézményt. Megállapítják, az államfőnek kell szavatolnia az igazságszolgáltatás tekintélyét és függetlenségét, az ügy révén pedig Románia hitele csorbult, és megkérdőjeleződött az ország erős és megbízható partneri státusa. Hozzátették: ahhoz, hogy Románia hozzájárulhasson a térség stabilitásához és biztonságához, elengedhetetlenül szükséges, hogy az állam képviselete erős intézményeken alapuljon, amelyekre nem vetül a szervezett bűnözéssel való kapcsolat gyanújának árnyéka sem.

Ismert, hétfőn Basescu azt mondta, utolsó napig ki akarja tölteni mandátumát, és nem kíván lemondani államfői tisztségéről. Aznap Mircea Basescu – akit előző héten helyeztek harmincnapos előzetes letartóztatásbaelismerte, hogy pénzt kapott, de nem tudta igazolni hitelesen, hogy csak kölcsönről volt szó.

Korábban Victor Ponta miniszterelnök közölte, az államfőnek le kellene mondania, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka az igazságszolgáltatásra, és bebizonyítsa, hogy Romániában valóban függetlenül végezhetik feladatukat a bírák és az ügyészek. Ponta megállapította: ha más személyről lett volna szó, és nem az elnök testvéréről, akkor már rég őrizetbe vették volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.