Lemondásának okait még a nap folyamán ismerteti az uralkodó. Fülöp 45 évesen foglalja el az ibériai ország trónját. Rajoy a király lemondását személyes indokokkal magyarázta, többek között megromlott egészségi állapotával. Úgy gondolom ez a legjobb pillanat a változásra – tette hozzá a spanyol miniszterelnök.
I. János Károly két nappal a spanyol államot vezető Francisco Franco tábornok halála után, 1975. november 22-én lépett trónra. A parlamentben elmondott első beszédében a demokrácia visszaállítását tűzte ki céljául. Az 1978-ban a politikai erők közötti konszenzus jegyében megszületett új demokratikus alkotmány inkább jelképes szerepet adott az uralkodónak, aki fontos helyet töltött be a demokratikus politikai átmenetben.
A 76 éves király egészsége megrendült az utóbbi években. Ráadásul a diktatúrából a demokráciába való átmenet során megalapozott népszerűségét a királyi családhoz kötődő több botrány is megtépázta. Míg az ezredforduló táján egy felmérésben I. János Károly minden idők legnépszerűbb spanyolja volt, az utóbbi években a súlyos gazdasági visszaesés következményeivel küszködő spanyolok bizalma némileg megrendült benne, szemére vetették fényűző életvitelét, nehezen átlátható vagyonát és a politika érzékeny területeire tett kirándulásait.
A királyi ház az EFE spanyol hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy I. János Károly már januárban döntést hozott lemondásról. Ennek nincs köze sem egészségi állapotához, sem más ilyen vagy olyan típusú eseményhez.
Juan Carlos Alfonso Víctor María de Borbón y Borbón-Dos Sicilias 1938. január 5-én született Rómában Barcelona grófjának és Orleans hercegnőjének első gyermekeként. A máltai lovagrend templomában Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius pápa keresztelte meg. János Károly nagyapjának, a Bourbonok spanyol ágából származó XIII. Alfonz királynak 1931-ben, a köztársaság kikiáltásakor kellett elhagynia Spanyolországot. A család 1941-ben a semleges Svájcba, 1946-ban a portugáliai Estorilba költözött, az ifjú herceg iskoláit Svájcban kezdte.
Tízéves korában visszatért hazájába, a katonai, a tengerészeti és a repülőtiszti akadémián is tanult, és mindhárom fegyvernemben tiszti rangot szerzett. Ezután Madridban alkotmányos és nemzetközi jogi, valamint közgazdasági tanulmányokat folytatott. 1962. május 14-én Athénban vette feleségül Zsófia görög és dán hercegnőt, a frigyből három gyermek született: Elena 1963-ban, Cristina 1965-ben, a trónörökös Fülöp pedig 1968-ban.
A polgárháborúban győztes Francisco Franco tábornok diktatórikus rendszere 1947-ben névleg visszaállította a monarchia intézményét, de az ország király nélküli királyság maradt. Az 1969-ben elfogadott utódlási törvény János Károlyt Spanyolország hercegévé és leendő királyává nevezte ki; a herceg ezután gyakran utazott külföldre hazája hivatalos képviselőjeként, és magánjelleggel sok magas rangú politikai vezetővel találkozott.
I. János Károly két nappal Franco halála után, 1975. november 22-én lépett trónra. A parlamentben elmondott első beszédében a demokrácia visszaállítását tűzte ki céljául, kifejezve óhaját, hogy minden spanyol királya legyen. Az 1978-ban a politikai erők közötti konszenzus jegyében megszületett új demokratikus alkotmány inkább jelképes szerepet adott az uralkodónak, aki fontos helyet töltött be a demokratikus politikai átmenetben. Akadtak ugyan, akik kételkedtek benne, de az utolsó bizonytalankodókat is a maga oldalára állította, amikor 1981. február 23-án az alkotmányos intézményrendszer érdekében fellépve maga törte le a katonatisztek puccskísérletét.
A 190 centiméter magas uralkodó a spanyol mellett angolul, franciául, olaszul, portugálul és katalánul is kiválóan beszél. Szereti a gyors autókat és motorkerékpárokat, lelkes pilóta, síelő és rádióamatőr, kedveli a vízi sportokat. A királyi család több tagja is részt vesz sporteseményeken, maga I. János Károly vitorlázóként az 1972-es nyári olimpiai játékokon 15. helyezést ért el, felesége az 1960-as olimpián, fia az 1992-es barcelonai olimpián indult. Az uralkodó az utóbbi csípőbántalmakkal küszködött, és több csípőműtétet is elvégeztek rajta.
Egy év elején közzétett felmérés szerint a spanyolok 62 százaléka már azt szerette volna, ha I. János Károly lemondana a trónról, ugyanakkor a válaszadók kétharmada jó véleménnyel volt a trónörökös Fülöp hercegről, és bízott abban, hogy ő képes lesz helyreállítani a spanyol korona fényét.
I. János Károly és Zsófia királyné háromszor tettek hivatalos látogatást Magyarországon: először 1987-ben, majd 1996-ban jártak Budapesten, 2007-ben Sólyom László államfő fogadta az uralkodót.