Már tudják, kik csapolták meg a számlákat

Hackerek több mint 100 millió dollárt loptak el különböző bankszámlákról.

KG
2014. 06. 03. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai igazságügyi minisztérium hétfői közlése szerint a csoportot egy orosz hacker, Jevgenyij Bogacsev vezette, akit a világ egyik legjobb kiberbűnözőjeként tartanak számon. Bogacsev közösségi oldalakon azt állította, hogy ő írta az elmúlt évtized második felében világszerte súlyos károkat okozó Zeus vírusprogramot, amelynek segítségével szintén milliókat emeltek le illegálisan bankszámlákról.

A mostani bűnszövetkezet egy továbbfejlesztett változatra, a GameoverZeusra építette tevékenységét. Legalább tucatnyi országban (köztük sok európaiban is) fél- és egymillió közötti számítógépet fertőztek meg a trójai vírussal, és annak révén bankszámlák hozzáférhetőségét szerezték meg, vagy egyszerűen csak zsarolták a gépek tulajdonosait, akik, ha nem fizettek, nem tudták rendeltetésszerűen használni gépüket.

Bogacsevet egyelőre nem sikerült őrizetbe venni, de a hatóságok azt is közölték, hogy nyomon vannak kézre kerítésének érdekében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.