„Nagykoalíciós” megállapodás az EP-ben?

Az EP néppárti és szocialista frakciója megállapodott, hogy elosztják egymás közt az EP-elnöki tisztség betöltésének a jogát.

MNO
2014. 06. 24. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti frakciót vezető német Manfred Weber és a szintén német, szociáldemokrata Martin Schulz megbeszélésén abban egyeztek meg, hogy a ciklus első felében a szocialisták, a második felében – vagyis 2017 elejétől – pedig a néppártiak jelölhetik az EP-elnököt.

Ez a lépés és néhány más nyilatkozat összességében egy olyan – akár „nagykoalíciós” jellegűnek is minősíthető – megállapodás magjának tekinthető, melynek keretében a szocialisták minden bizonnyal támogatják, hogy Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő, a néppárti csúcsjelölt legyen öt évre az Európai Bizottság elnöke, a néppártiak pedig alighanem elfogadják azt, hogy az elkövetkező két és fél évben Schulz tölthesse be továbbra is az előző két és fél esztendőben már ellátott EP-elnöki tisztséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.