Szabadulhat a háborús bűnökkel vádolt vezető

Tizenegy év után szabadon engedhetik Vojislav Seseljt a Nemzetközi Törvényszék hágai börtönéből.

MNO
2014. 06. 14. 15:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Šešelj ügyében tavaly részrehajlás gyanúja miatt felmentették az eljárás egyik bíráját, Frederik Harhoffot, s helyére Mandiaye Niangot nevezték ki. Az új bírónak időre van szüksége, hogy kellőképpen tájékozódjon a 2003 óta börtönben ülő szerb politikus ügyéről.

A bírócserére egy Harhoff által írt levél miatt került sor. A bíró 56 kollégájának szóló levelében amellett érvelt, hogy a délszláv háborúk idején vezető katonai és politikai tisztségeket betöltött személyeket a beosztottjaik által, az ő tudtukkal elkövetett cselekményekért is felelősségre kell vonni, és bírálta a törvényszéket, amiért az utóbbi időben hozott ítéleteiben látszólag feladta ezt az elvet. Mások mellett Ante Gotovina horvát és Momčilo Perišić szerb tábornokra gondolt.

Az SRS egyik tisztségviselője szerint Antonetti kérte a bíróságtól, hogy egy héten belül nyilvánítson véleményt Šešelj lehetséges átmeneti szabadon engedéséről.

Az ultranacionalista szerb politikus 11 éve van hágai őrizetben, 2003-ban önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, pere azonban csak 2007-ben kezdődött. Mindvégig maga látta el védelmét. Többek között azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett szerb háborús bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, Šešeljnek pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei – amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették – hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

Ügyében tavaly októberben született volna ítélet. A bírócsere miatt azonban ez halasztást szenvedett. 2013 végén Šešeljt rákbetegség miatt megműtötték. Egészségi állapotáról – az ő kifejezett kívánságára – nem közölnek részleteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.