Tucatjával hevertek a holttestek a halászhajón

Harminc holttestet találtak az olasz hatóságok vasárnap éjjel egy afrikai menekülteket szállító, Szicíliába tartó hajón.

VZ
2014. 06. 30. 4:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A halászhajón mintegy 600 élő menekült is tartózkodott. A parti őrség azonnal szárazföldre szállította a legsúlyosabb állapotban lévőket, köztük két terhes nőt. A többiek a járművön maradtak, amelyet Szicília délkeleti része felé vontattak. A holttestek a hajó belsejében hevertek, az első vizsgálatok szerint a halál oka fulladás volt.

Főleg a nyári hónapokban Afrikából Líbián keresztül szíriaiak, eritreaiak, a Szahara környéki országokból menekülők ezrei igyekeznek elérni az olasz partokat.

Az olasz hatóságok a Róma által 2013 őszén indított, Mare Nostrum nevű művelet keretében segítik a lélekvesztőikben Itália közelébe érkező afrikai bevándorlókat. A menekültek segítéséről az után döntöttek, hogy tavaly ősszel több mint négyszázan vesztek a tengerbe két hajótörés miatt. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a művelet csak még jobban táplálja az ország felé tartó menekültáradatot.

A hatóságok korábbi közlése szerint csak az elmúlt hétvégén 1654 embernek nyújtottak segítséget a partra jutáshoz Olaszországban. Szakértők szerint nem kizárt, hogy idén rekordnagyságúra, százezer fölé emelkedik a jobb élet reményében a Földközi-tengeren át Olaszországba vándorlók száma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.