Szeleznyov közölte továbbá, hogy kedden életét vesztette egy ukrán katona és 13 megsebesült, amikor szeparatisták megtámadták a Harkiv megyei Izjum városból a Donyeck megyei Szlovjanszk felé tartó konvojukat, és eltalálták az egyik páncélozott harcjárművet.
A szóvivő szavai szerint a szakadárok Szlovjanszkban több vállalatnál vegyi anyagokat halmoztak fel, amelyeket aláaknáztak azzal a céllal, hogy a terrorellenes alakulatok támadása esetén felrobbantsák azokat. Hozzátette, hogy a terrorellenes művelet jelenleg különböző helyszíneken zajlik a kelet-ukrajnai megyében, beleértve Krasznij Liman és Szeminyivka települések környékét.
A TSzN ukrán televízió helyszíni tudósítása szerint különösen heves harcok bontakoztak ki a megye északi részén lévő Krasznij Liman városánál, ahol a terrorellenes erők légi támogatással támadják a szeparatisták állásait. A tévé tudósítása szerint az ukrán erők egy helikopterét géppuskával eltalálták a szakadárok, de a légi jármű legénysége túlélte a támadást. A TSzN információi alapján a harcokban meghalt viszont egy ukrán katona, és több mint húszan sérültek meg, köztük a fegyveres erők televíziójának egyik operatőre is.
Mikola Litvin, az ukrán állami határőrszolgálat vezetője kedden bejelentette, hogy megerősítik a határőrposztokat, és áttérnek a „háborús körülmények közötti határvédelemre”. Kifejtette, hogy már kedden páncélozott harcjárművekkel és nehéztüzérségi fegyverekkel erősítik meg egyes határszakaszok védelmét, valamint tankelhárító árkokat ásnak. Ezen túlmenően a határőrposztokat vészjelző berendezésekkel látják el, amelyeknél lőállásokat alakítanak ki.
A terrorellenes műveleti csoport szóvivője közölte, hogy értesüléseik szerint Oroszország területén újabb „terrorista alakulatokat” szerveznek Kujbisevo térségében, amelyeket Ukrajnába készülnek „átdobni”. Leszögezte, hogy Ukrajna területén minden illegális fegyveres alakulattal végeznek, ha tagjai nem teszik le a fegyvert.
Életben vannak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) két megfigyelői csoportjának a tagjai, s feltehetően a kelet-ukrajnai szakadárok fogságában vannak – jelentette be kedden Genfben Lamberto Zannier, a szervezet főtitkára. „Tudjuk, hol tartózkodnak, életben vannak és jól vannak” – mondta a tisztségviselő, leszögezve, hogy a válság kellős közepén számára most az a legfontosabb, hogy elérjék a megfigyelők gyors és feltétel nélküli szabadon bocsátását. Zannier „botrányosnak” nevezte, hogy az emberi jogok és a biztonság helyzetének a vizsgálatával megbízott EBESZ-megfigyelőket fogvatartóik kémeknek minősítik.
A szervezet különleges megfigyelői missziója a múlt csütörtök este óta nem tud kapcsolatba lépni a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében dolgozó egyik csoportjával. A küldöttség Facebook-oldalán pénteken nyilvánosságra hozott közleménye szerint a megfigyelői csoport négy főből és egy ukrán tolmácsból áll. Két autóval utaztak, amikor fegyveres szeparatisták feltartóztatták őket a Luhanszktól mintegy 100 kilométerre lévő Szeverodonyeck városában. A szakadárok ugyanakkor pénteken azt állították, hogy elengedték foglyaikat, valójában ennek egyelőre semmi jele. Előző nap a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott „luhanszki népköztársaságának” sajtosztálya azt közölte, hogy a megfigyelőket nem foglyul ejtették, hanem csak a „kijárási tilalom miatt nem engedték ki” őket.
Az EBESZ-nek közben egy másik megfigyelői csoportja van fogságban a szomszédos Donyeck megyében. A szintén négyfős, Donyeckben dolgozó csoporttal még május 26-án vesztették el a kapcsolatot. Az ukrán külügyminisztérium előző nap közzétette, hogy értesülésük szerint a svájci, dán, észt és török megfigyelő életben van.
Láthatóak ugyan annak a jelei, hogy megkezdődött az orosz erők visszavonása, de még mindig orosz katonák tízezrei vannak az ukrán határnál – mondta Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár kedden Brüsszelben újságíróknak, amikor megérkezett a tagországok védelmi minisztereinek tanácskozására.
Rasmussen felszólította Moszkvát, hogy teljes mértékben vonja vissza katonai erőit az ukrán határtól, valamint szüntesse be a Kelet-Ukrajnában kormányzati épületeket elfoglaló, EBESZ-megfigyelőket túszul ejtő fegyveres csoportok támogatását.
Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta, hogy a NATO-országok védelmi miniszteri tanácskozásának első napján a résztvevők szolidaritásukról biztosították az eszmecserén részt vevő Mihajlo Koval ukrán ideiglenes védelmi minisztert. „Kifejezésre juttattuk, hogy Ukrajna demokratikus, független, területileg sérthetetlen állami léte olyan közös értékünk, amiből nem fogunk engedni.”
Magyarország – közölte a honvédelmi miniszter – két területen nyújt katonai jellegű támogatást Ukrajnának: egyrészt folytatja a harcokban megsebesült ukrán katonák magyarországi rehabilitációját, gyógykezelését, másfelől felajánlotta ukrán tisztek számára budapesti angol katonai nyelvtanfolyamon való részvétel lehetőségét.
Tucatnyi diák az ukrán nemzeti zászló színeiből álló, kék-sárga kendővel a nyakában jelent meg a Krím félszigeten egy jaltai gimnáziumban a tanévzáró ünnepségen. Amint felcsendült az orosz himnusz, a tanulók szívükre tett kézzel az ukrán nemzeti himnuszt kezdték énekelni, túlharsogva a hangszórókat. Az akcióban részt vevő egyik diák a Facebook közösségi portálon arról írt, hogy el akarják bocsátani az iskola tanárait, az osztálytársait pedig berendelgetik a gimnáziumba, és magyarázólevél írására kötelezik őket. Hozzátette, hogy ő az eset után elhagyta a félszigetet és „Ukrajna területére” utazott. Ismert, az orosz hatóságok megtiltották, hogy a Krímben a tanévzáró ünnepségeken ukrán nemzeti jelképeket használjanak.
Nincs és nem is lehet akadálya a Déli Áramlat földgázvezeték megépítésének – jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom export vezérigazgatója a cég keddi tájékoztatóján. Medvegyev az MTI kérdésére közölte, hogy a Déli Áramlat az eltervezett ütemterv szerint épül. Mint mondta, meggyőződése, hogy az első gázszállítások 2015 végén megindulnak a vezetéken, amely Magyarországra is eljuttatja majd az orosz gázt. Az orosz állami energetikai óriáscég exportvállalatának vezetője hangsúlyozta, hogy bár jelenleg az ukrán–orosz gáztárgyalások uralják az energetikai kapcsolatokat, azokat nem szabad összekapcsolni a Déli Áramlat gázvezeték megépítésével.
A kijevi kormány arra készül, hogy két külön vállalatra bontja a Naftogaz Ukrajina állami gázvállalatot – jelentette be Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök kedden a parlamentben. A kormányfő elmondta, hogy az egyik részvénytársaság a gázszállításokkal, a másik pedig a földgáz tárolásával fog foglalkozni. Közölte, hogy a február végi kormányváltáskor 2,2 milliárd dollár tartozása volt a Naftogaznak. Ehhez hozzáadódott az Oroszország által előre kifizetett 2,5 milliárd dollár tranzitdíj. Kijelentette, hogy az időközben felvett hitelekkel együtt az állami gázvállalat jelenlegi deficitje 62-93 milliárd hrvinya között van, ami a dollár jelenlegi árfolyama alapján körülbelül 5,4-8 milliárd dollár közötti összeg.