Feladta magát a meggyilkolt magyar nő férje

A férfit a gyilkosság ügyében nyomozó párizsi bűnügyi rendőrségre szállítják.

TK
2014. 07. 22. 14:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 37 éves, romániai születésű, állítólag moldáv férfi a kelet-franciaországi Forbachban adta fel magát, és őrizetbe vették – jelentette be a créteili ügyészség, amely további részleteket nem árult el.

A Loractu.fr lotaringiai hírportál és a Le Point című francia napilap internetes változata úgy tudja, hogy a férfit a gyilkosság ügyében nyomozó párizsi bűnügyi rendőrségre szállítják.

A négytagú család a Val-de-Marne megyei Le Perreux-sur-Marne-ben lakott egy kétszobás lakásban, egy kis házban az asszony nővérével és annak magyar élettársával.

A holttestekre ez utóbbi – egy 40 éves, a francia sajtóban László néven említett férfi – talált rá, aki péntek délután munkából hazatérve zárva találta a házat, így a szomszédoknál megvacsorázott, majd amikor éjfél előtt visszatért, ismét kulcsra zárt ajtó fogadta, ezért a tetőn át mászott be a házba.

A hatóságok korábbi tájékoztatása szerint az egyik áldozat egy romániai születésű, 36 éves hét hónapos terhes asszony. Nővérének élettársa és egy szomszédasszony azt mondta, hogy a nő magyar volt, és Tinának szólították. A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozatok torkát elvágták, az asszonyt kétszer mellbe is szúrták.

A rendőrök találtak egy kést, amelyről feltételezik, hogy a gyilkos fegyver lehetett. A boncolást végző szakértő megállapította, hogy az áldozatokat szúró-vágó fegyverrel gyilkolták meg.

A szomszédok elmondása szerint a házaspár az ötéves Antoine-nal és a másfél éves Raphaellel két és fél éve lakott a Le Perreux-sur-Marne-i házban. Semmilyen jel nem utalt arra korábban, hogy a házaspár rosszul élt volna.

A családapa és a feleség nővérének élettársa is építkezésen dolgozik. A gyilkosságok elkövetésével gyanúsított férfi pénteken nem jelent meg a munkahelyén, s egészen hétfő estig bujkált. A párizsi bűnügyi rendőrség családi drámát gyanít a hármas gyilkosság hátterében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.