Kilenc nap kellett az első áldozat azonosításához

A Kelet-Ukrajna felett lelőtt utasszállító katasztrófája után azonosították a szerencsétlenség első áldozatát.

KG
2014. 07. 27. 9:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A holland külügyminisztérium szombaton este tájékoztatott erről. Az azonosított áldozat holland állampolgár volt. A minisztérium nem hozta nyilvánosságra a nevét, de tájékoztatta a családját és azt a települést, ahol az illető lakott.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata a múlt csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Doneck megye szakadárok kezén lévő részében. A gépen tartózkodó 298 ember szörnyethalt, közülük 193-an holland állampolgárok voltak, ezért a katasztrófa okának kivizsgálása is Hollandia irányításával zajlik, nemzetközi összefogással.

Az AP amerikai hírügynökségnek egy ukrajnai szakadár harcos elismerte, hogy ők lőtték le múlt csütörtökön a malajziai utasszállítót Kelet-Ukrajna felett, és helyi lakosok is megerősítették, hogy a felkelők egy Buk légvédelmi rakétarendszert mozgattak a régióban a katasztrófa napján.

A Nyugat szerint a gépet Moszkva-barát szakadárok lőtték le Buk típusú orosz légvédelmi rakétával. Ezt a szakadárok egyik vezetője is elismerte, egy másik lázadóparancsnok pedig valószínűsítette.

A katasztrófa helyszínéről 227 koporsót szállítottak Hollandiába. Az áldozatok azonosítása az Amszterdamtól délkeletre fekvő Hilversumban található katonai támaszponton zajlik, mintegy 200 patológus vesz részt benne számos országból. Nehezíti a helyzetüket, hogy katasztrófa után a holttestek még három napon át a szabadban hevertek szanaszét harminc fokos melegben, ezért oszlásnak indultak.

Alekszandr Borodaj, az egyoldalúan kikiáltott „donecki népköztársaság” miniszterelnöke azt állította, hogy a szakadárok azért nem szedték össze rögtön a tetemeket, mert az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ezt ellenezte. Az EBESZ-nél ezt cáfolták.

Holland igazságügyi orvos szakértői csoport érkezett vasárnap Kelet-Ukrajnába, a lelőtt maláj utasszállító repülőgép lezuhanásának helyszínére – jelentették be a holland hatóságok. A 30 fős csoport az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok megállapodásának köszönhetően utazhatott a helyszínre.

A holland védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy 40 fegyvertelen rendőr és törvényszéki szakértők egy csoportja indul Kelet-Ukrajnába, hogy a már ott lévő szakértői csoporthoz csatlakozva részt vegyenek a további áldozatok utáni kutatásban. A katasztrófa okának kivizsgálása is Hollandia irányításával zajlik, nemzetközi összefogással.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.