Itália erőteljesen lobbizik azért, hogy Enrico Letta, az előző miniszterelnök lehessen Herman Van Rompuynek, az uniós országok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács elnökének az utódja. Ha ez végül nem sikerülne, az olaszok B terve állítólag az, hogy Federica Mogherini, a februárban hivatalba lépett 41 éves külügyminiszterük vehesse át Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a posztját. Az olasz esélyek nem nélkülöznek minden realitást, de Rómában egyelőre korai lenne inni a medve bőrére.
Az biztos, hogy tisztújítás esedékes az unió vezető posztjain. A tisztségek elosztásakor nem csupán a párt- és nemzeti hovatartozást kell figyelembe venni, hanem olyan csoportképző szempontokat is, mint az euróövezethez tartozás vagy nem tartozás, az északi és déli tagországok közötti egyensúly, valamint a „régi” tagországok mellett az „újak” valamilyen esélyhez juttatása, ami földrajzi értelemben – némi leegyszerűsítéssel – a nyugati és a keleti tagországok közötti viszonyra vonatkozik. Szintén tekintettel kell lenni a nemek arányára.
A kiindulópont az, hogy az EP-választásokat a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt nyerte, s e pártcsalád jelöltje, Jean-Claude Juncker lett a jelölt az Európai Bizottság elnöki tisztségére, őt a liberálisok és a szocialisták is támogatják. Ebből az következik, hogy a néppárti politikusok mellett vezető uniós posztot kell kapniuk a szocialistáknak és esetleg a liberálisoknak is. A szocialisták már most kaptak valamit: a német Martin Schulzot további két és fél évre újraválasztották EP-elnöknek.
Az olaszok esélyeit csökkenti, hogy ők már fontos uniós pozíciót tudhatnak a magukénak: az Európai Központi Bank elnöki székében Mario Draghi ül. Esélynövelő tényező azonban, hogy a Matteo Renzi vezette baloldali olasz kormány jelentős visszaigazolást kapott a lakosságtól az EP-választások fölényes megnyerésével.
Renzi belépője minden volt, csak nem visszafogott. A június 26–27-ei EU-csúcson erőteljesen követelte a nagyobb pénzügyi rugalmasságot – értsd: a költségvetési hiány növekedésének elnézőbb brüsszeli kezelését – arra hivatkozva, hogy beruházásokra van szükség a növekedés és munkahelyteremtés érdekében.
