Az iraki jazidi közösség elleni tömeges erőszak és esetleges népirtás megakadályozására minden lehetséges sürgős intézkedést meg kell hozni – írta kedden kiadott közleményben Izsák Rita, az ENSZ kisebbségi ügyekkel foglalkozó szakértője, aki szerint a lakosság védelméért az ENSZ és az iraki kormány is felelős; Adrian Edwards, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője pedig felhívta a figyelmet arra, milyen kegyetlen üldözésnek vannak kitéve a közösség tagjai.
Ismert, a jazidi közösség több tízezer tagja menekült a Szindzsár-hegységbe az Iszlám Állam (IÁ) nevű radikális iszlamista csoport előrenyomulása elől, közülük 20-30 ezer ember ott rekedt teljes bizonytalanságban, élelem, víz és fedél nélkül; helyszíni tudósítók szerint aki lejön a hegyről, a szunnita szélsőségesek ölik meg, akik a jazidiket „sátánimádóknak” tartják.
Lezuhant egy segélyeket szállító katonai helikopter Irak északi részén, miután túl sok, az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet által lakhelyéről elüldözött jazidi menekült próbált meg feljutni rá – közölte kedden a hadsereg. Az iraki hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a Szindzsár-hegységben történt balesetben a pilóta életét vesztette, és megsérült egy, a jazidi kisebbséghez tartozó iraki parlamenti képviselő is. A The New York Times amerikai napilap arról számolt be internetes oldalán, hogy egy újságírója is megsérült, aki szintén a gép fedélzetén utazott. A sérülteket azóta kórházba szállították. A szóvivő szerint a helikopter felszálláskor a hegynek ütközött, miután túl sokan voltak rajta, akik ki akartak jutni a veszélyeztetett területről.
Orbán megszólalt
Az iraki keresztények védelmében való fellépést kért Orbán Viktor az Európai Tanács elnökének kedden elküldött levelében; ebben a miniszterelnök leszögezi azt is, hogy az Európai Uniónak azonnal határozott politikai választ kell adnia a fejleményekre, meg kell akadályoznia az észak-iraki keresztények elleni népirtást. Ismert, nemrég a magyar külügy és a KDNP tiltakozott a keresztények elleni atrocitások ellen.