Orosz tankok lépték át az ukrán határt?

A segélyszállítmányt a határátkelőig vihették, a csomagok azóta ott vesztegelhetnek. Két brit lap tudósítása.

MNO
2014. 08. 15. 5:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két brit lap internetes kiadásában arról számolt be, hogy a sötétség beálltával 23 páncélozott személyszállító katonai jármű, továbbá néhány üzemanyag-szállító és más teherautó lépte át az ukrán határt. Sok járművön az orosz hadsereg jelzése volt látható.

Oroszország kedden indította útnak segélykonvoját a kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók két bástyájának számító Luhanszk és Doneck lakosságának támogatására, annak ellenére, hogy a nyugati hatalmak és Kijev is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a segélymisszió egy orosz katonai intervenció ürügyéül szolgálhat. Az orosz hatóságokkal egyeztetést sürgetett a koordinálást vállaló Nemzetközi Vöröskereszt is, ez azonban a szervezet szerint egyelőre nem történt meg.

Nem megerősített ukrán sajtóinformációk szerint a konvoj csütörtök este már a határ térségébe ért, és a Luhanszk megyei Krasznodontól nem messze, a szeparatisták által ellenőrzött területen készült átlépni a határt.

A történtekről beszámoló hírügynökségek az említett brit lapokra hivatkoztak, a hírt más források egyelőre nem erősítették meg. A The Telegraph szemtanúkra hivatkozva arról írt: egyelőre nem világos, vajon a katonai járművek a konvojhoz tartoznak-e vagy nem.

Az orosz külügyminisztérium csütörtök este tűzszünet életbe léptetését sürgette a Kelet-Ukrajnában harcoló felektől, annak érdekében, hogy garantálni lehessen az úton lévő orosz segélykonvoj biztonságát.

„Erre azért van szükség, hogy garantálni lehessen a küszöbönálló humanitárius akciót”, s hogy szét lehessen osztani „a humanitárius segélyt Délkelet-Ukrajna lakosságának” – hangoztatta késő este kiadott nyilatkozatában a tárca.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.