Mint Igor Klimov ezredes, az orosz légierő szóvivője az orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, az augusztus 4. és 8. között zajló nagyszabású hadgyakorlaton az ország különböző részeiből érkeznek a légierő és légvédelem alakulatai. A manővereken több mint 100 különböző típusú harci repülőgép és helikopter vesz részt, köztük Szu–27-es és MiG–31-es vadászgépek, többfeladatú Szu–34-es harci gépek, Szu–24-es bombázók, Mi–8-as, Mi–24-es és Mi–28N-es helikopterek.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a légierő 2014-es felkészülési feladatainak egyik szakaszát képező gyakorlatok első ízben terjednek ki három katonai körzetre. A forgatókönyv szerint a repülőgépek csapásokat fognak mérni földi és légi célpontokra. Emellett gyakorolni fogják a harci gépek légi utántöltését. Szerdán látott napvilágot a hír, miszerint Oroszország folytatja katonai jelenlétének növelését az ukrán határ mentén: ötven harckocsit, két Grad rakéta-sorozatvetőt, egy páncélozott gyalogsági járművet és tíz gépkocsit észleltek az államhatártól húsz kilométeres körzeten belül.
Ugyanezen a napon közös nyilatkozatban figyelmeztették a G7 csoport vezetői Oroszországot, hogy szankciókkal kell szembenéznie, ha nem változtat az Ukrajnával kapcsolatos politikáján. Szerda este közzétették az Európai Unió hivatalos lapjában azok nevét, akiket szankciókkal sújtottak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!