Alábecsülték az Iszlám Állam terroristáinak számát

A CIA felfelé módosította becslését a terroristák létszámával kapcsolatban.

TK
2014. 09. 12. 6:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CIA egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint a terrorcsoport oldalán harcoló militánsok száma 20 ezer és 31 500 közötti lehet. Amerikai elemzők és hivatalos személyek eredetileg 10 ezerre becsülték az IÁ fegyveres erejét, beleértve a terrorszervezet által a börtönökből kiszabadított rabokat és azokat a szunnita fegyvereseket is, akik azután csatlakoztak a dzsihadistákhoz, hogy azok Szíriából betörtek Irakba.

Az amerikai hírszerző szervezet szóvivője azzal magyarázta a hirtelen létszámnövekedést, hogy a harctéri sikerek és a kalifátus kikiáltása nyomán júniustól eredményesebbé vált a toborzótevékenység. A CIA jelenleg úgy véli, hogy az IÁ egységeihez több mint 80 országból 15 ezer külföldi csatlakozott, akik közül mintegy 2000 nyugati országok állampolgára.

Törökország nem fog részt venni Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet ellen alakult, az Egyesült Államok vezette koalíció iraki és szíriai hadműveleteiben – erősítette meg egy török kormányzati forrás csütörtökön.

„Törökország semmilyen fegyveres műveletben nem fog részt venni, hanem kizárólag a segélyműveletekre összpontosít majd” – fejtette ki a neve elhallgatását kérő forrás a francia hírügynökségnek. Az illetékes ugyanakkor azt mondta, hogy Törökország valószínűleg a nemzetközi koalíció rendelkezésére bocsátja déli, incirliki légi támaszpontját kizárólag logisztikai és segélyműveletek céljára.

Közben a török külügyminisztérium azt közölte, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken Ankarában tesz látogatást, hogy áttekintse a török vezetőkkel a „regionális együttműködés” kérdéseit.

Barack Obama amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy az IÁ meggyengítését és megsemmisítését célzó stratégiájának keretében a terrorszervezet elleni légicsapásokat Irak után ki fogja terjeszteni Szíriára is, csütörtökön pedig megkezdődtek a felderítő repülések a terrorszervezet hátországát jelentő arab állam területe fölött. A Pentagon csütörtökön közölte, hogy harci gépeket telepít az iraki–szíriai határ közelében fekvő Erbílbe.

A CNN értesülései szerint nem kell arra számítani, hogy azonnal átfogó hadműveletek indulnak, ugyanakkor az egyre agresszívebbé váló amerikai légitámadások nem fogják kímélni az IÁ parancsnoklási és irányítási hálózatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.