A beszámoló néhány órával azelőtt került fel a hírportálokra, hogy az orosz külügy-minisztérium közölte: háborús bűnként kezeli annak a Donyeck közelében talált tömegsírnak az ügyét, amelyben felkelők feltehetően az ukrán fegyveres erők tagjai által megölt civilek holttestét találták.
Az ukrán jelentések szerint nem tudni egyelőre, hány ember holttestét rejtik a sírok, és Nizsnya Krinka lakói azt sem tudták megmondani, ki állította a táblát. A falu lakói megmutatták a sírt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőinek.
Az esetről elsőként beszámoló TSZN ukrán televízió bemutatta hírműsorában az orosz nyelven írt sírtáblát, amelyen a fenti szöveg alatt négy név van felsorolva, születésük évével és haláluk dátumával. Eszerint valamennyien augusztus 27-én vesztették életüket. Az ötödik név helyett csak egy azonosítót tüntettek fel és azt, hogy az illető Oroszországból érkezett. Az UNIAN ukrán hírügynökség hozzáfűzte, hogy a falut korábban oroszbarát szeparatisták vették tűz alá.
Moszkvában nemzetközi vizsgálatot követelnek a kelet-ukrajnai Donyeck közelében talált állítólagos tömegsírok ügyében. Oroszország állandó képviselője szerdán Genfben már háborús bűncselekményről beszélt. Alekszej Vorodavkin nagykövet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén számolt be az esetről, amely az orosz törvényhozás alsóházában heves Ukrajna-ellenes kirohanásokat váltott ki. A moszkvai külügyminisztérium párhuzamosan kiadott közleményében alapos nemzetközi vizsgálatot tartott szükségesnek és a felelősök megbüntetését követelte.
Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője a Facebook-oldalán szerdán azt írta, hogy az ukrán–orosz határ közelében lévő, Donyeck megyei Szverdlovszknál halott orosz katonák holttesteire bukkantak egy nem működő bánya egyik mélyedésében.
Állítása szerint a Moszkva-barát szeparatisták oldalán harcoló orosz katonák dobták elesett társaikat a bányagödörbe. Arról azonban nem adott hírt, hogy ott hány holttestet találtak. Szverdlovszk abban a térségben található, amely a „terrorellenes” művelet kezdete óta a szakadárok ellenőrzése alatt áll.