Ciprasz találkozni akar az Európa-barát, balközép To Potami (A Folyó) párt vezetőjével, valamint a kommunista párt (KKE) tisztségviselőivel is. A To Potami a voksok 5,9 százalékát szerezte meg és a KKE is hasonló eredményt ért el.
Ciprasz egyébként már vasárnap éjszaka bejelentette, hogy az új görög kormány újra fogja tárgyalni a nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok „igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek”. Hozzátette, hogy mindazonáltal el akarja kerülni „a kárt okozó összeütközést” Athén európai partnereivel.
A Sziriza választási győzelme fontos jelzés a változófélben lévő Európának, azt jelenti, hogy a Görögországnak hitelező nemzetközi trojka (az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank) a múlté. „A görög nép ma történelmet írt, az ország búcsút int a megszorításoknak és a megaláztatásnak. De győzelmünk kedvez más európai népeknek is, amelyek harcolnak a megszorítások ellen. A legfontosabb célunk, hogy hazánk és népe visszanyerje méltóságát” – tette hozzá a párt vezetője több ezer ember előtt az Athéni Egyetem terén.
A Sziriza különböző tisztségviselői korábban elmondták, hogy szeretnék fél évre befagyasztani a pénzügyi mentőcsomag folyósítását, valamint az annak feltételéül szabott megszorító intézkedéseket, és csak utána kezdenének tárgyalni a hitelezőkkel az új feltételekről.
A Görögországnak nyújtandó 240 milliárd eurós pénzügyi segély utolsó részlete február végén esedékes, de csak abban az esetben kapja meg az ország, ha továbbra is teljesíti a megszabott feltételeket – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.
A belga pénzügyminiszter lát lehetőséget a görög pénzügyi mentőprogram feltételeinek újratárgyalására. „Tárgyalhatunk a módozatokról, az adósság átütemezéséről, de az vitán felül áll, hogy Görögországnak tiszteletben kell tartania a monetáris unió szabályait, mert lehetetlen alapjaiban megváltoztatni a dolgokat” – jelentette ki Johan Van Overtveldt sajtónyilatkozatában.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!