A The Sunday Timesnak nyilatkozó forrás szerint a brit elhárító szolgálatok úgy ítélik meg, hogy Nagy-Britannia nincs messze ettől a riasztási szinttől. „Jelenleg a súlyos fenyegetettséget jelző készültség felső szélén járunk, és nagyon hamar átválthatunk a kritikus riasztási fokozatra” – fogalmazott a vasárnapi brit lap által idézett kormányzati illetékes.
A brit biztonsági szolgálatok szerint Nagy-Britanniában akár 150 olyan szélsőséges iszlamista is lehet, aki végre tudna hajtani a párizsi vérengzéshez hasonló fegyveres támadásokat – írta a The Sunday Times.
A lap kormányzati forrásai szerint a brit belső elhárítás (MI5) az Iszlám Állam „harmincnál több” volt fegyveresét figyeli, akikről feltételezik, hogy súlyos veszélyt jelentenek. Most azonban 120 további olyan szélsőséges ügyét is felülvizsgálják, akiket eddig nem ellenőriztek közelebbről, de gyanítják róluk, hogy kiképzést kaptak a párizsi támadáshoz hasonló merénylet végrehajtására – áll a The Sunday Times beszámolójában.
A lap forrásai szerint a szakszolgálatok különösen a brit közlekedési hálózatot tartják sebezhetőnek. A cikk szerint az elhárítás máris több merénylettervet meghiúsított azzal, hogy a brit közlekedési infrastruktúra érzékeny pontjain dolgozó iszlamista sejteket azonosított. Ezek a hatósági gyanú szerint bennfentes információkat szolgáltattak ki merényleteket tervező dzsihadista társaiknak.
A The Sunday Times értesülései szerint a párizsi merénylet után fegyveres rendőri egységeket telepítettek a jelentősebb londoni francia intézményekhez, valamint a Londont franciaországi és belgiumi célállomásokkal összekötő Eurostar szuperexpresszek szerelvényeire is, a nagy-britanniai zsidó intézmények környékén pedig megerősítették a rendőri járőrszolgálatot.
Törökországban van Hayat Boumeddiene, a párizsi kóser boltban túszokat ejtő, pénteken lelőtt iszlamista barátnője – tudatta szombaton az AFP francia hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A hatóságok nagy erőkkel keresik Hayat Boumeddiene-t a csütörtöki montrouge-i lövöldözéssel és a pénteki kelet-párizsi túszejtéssel összefüggésben. Mint Francois Molins párizsi ügyész szombat hajnalban elmondta, a nő tavaly több mint ötszáz alkalommal beszélt telefonon a Charlie Hebdónál merényletet elkövető testvérpár egyik tagjának feleségével. Hayat Boumeddiene jelenleg a legkeresettebb ember Franciaországban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!