Amerikai kiképzésben részesülnek a szíriai felkelők

A tervek szerint az Egyesült Államok több mint 400 katonát küld a Közel-Keletre.

MA
2015. 02. 19. 22:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyezmény megkötését Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter is megerősítette. A dokumentumot John Bass amerikai nagykövet és Feridun Sinirlioglu török államtitkár látta el kézjegyével. A török külügyi szóvivő már kedden közölte, hogy véget értek a tárgyalások a két fél között, és az aláírás napok kérdése.

Az Egyesült Államok a január közepén bejelentett tervek szerint több mint 400 katonát küld a Közel-Keletre, akik felkészítik a szíriai kormányerők és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen is küzdő mérsékelt fegyvereseket.

A török kormány szerint a kiképzés már márciusban megindulhat az ország középső részén fekvő Kirsehir városában.

A térségbeli országok közül Törökország mellett korábban Katar és Szaúd-Arábia is felajánlotta, hogy területén folyjon a kiképzés.

A kiképzőprogram Barack Obama amerikai elnök azon több évre szóló tervének része, hogy felvértezze a helyi erőket az Iszlám Állam fegyveresei elleni küzdelemhez, miközben az Egyesült Államok folyamatosan légicsapásokkal támadja a terrorcsoport állásait. A Pentagon becslései szerint az első évben több mint ötezer harcost képezhetnek ki, és mintegy tizenötezerre lenne szükség ahhoz, hogy sikerüljön visszavenni az Iszlám Állam által elfoglalt kelet-szíriai területeket. A Szíriával szomszédos Irakba Obama korábban több mint háromezer amerikai katonát küldött, hogy tanácsokkal lássák el és kiképezzék az iraki és kurd erőket.

A fegyverszállítások és a kiképzés kedvezményezettje a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) lesz. Az SZSZH azon mérsékelt felkelőcsoportok ernyőszervezete, amelyek 2011 tavasza óta harcolnak Bassár el-Aszad elnök erői ellen. Bár az SZSZH-t az utóbbi időben belső konfliktusok sújtották, és mind a kormányerőkkel, mind a szélsőséges lázadókkal szemben veszteségeket kellett elkönyvelnie, az Aszad bukását akaró török kormány szerint a csoport a szíriai konfliktus kulcsfontosságú résztvevője.

Washington legfőbb érdeke Ankarával szemben elsősorban nem Aszad elmozdítása, hanem az IÁ és más szélsőségesek visszaszorítása, emiatt a két NATO-szövetséges ország korábban többször összekülönbözött Szíria kapcsán. Megfigyelők szerint a mostani megállapodás pozitív lépés lehet a nézeteltérések rendezését illetően. Ankara mindenesetre megfigyelők szerint azt reméli a kiképzéstől, hogy az az Aszad erői elleni harcot is segíteni fogja.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 220 ezer ember halt meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.