A városállam megteremtőjének a parlamentben felravatalozott koporsójához március 25. és 28. között járulhattak az emberek. A BBC beszámolója szerint ezt több mint félmillióan – amely a lakosság 12 százaléka – tették meg, míg legkevesebb 850 ezer ember más helyszínen rótta le kegyeletét. A szervezőbizottság adatai szerint facebookos közösségi oldalukat mintegy négymillió ember kereste fel és 243 ezer lájkolta.
A szingapúriak vasárnap már a kora reggeli óráktól elkezdtek felsorakozni annak az útvonalnak mentén, amelyen a gyászmenet elhaladt. Li Kuan Ju koporsóját a parlamenttől a nemzeti egyetem épületébe vitték, ahol helyi idő szerint 14 órakor (magyar idő szerint 8 órakor) megkezdődött a hivatalos temetési ceremónia. Két órával később Szingapúr-szerte megszólaltak a szirénák, amelyek az egyperces néma csend kezdetét jelzik. Ekkor leállt a közlekedés is a városállamban.
A gyászmenet végül a parlamenttől zuhogó esőben indult útnak, sokak a közösségi médiában úgy vélekedtek, hogy az égiek is megsiratják az elnököt. Az ágyútalpra helyezett koporsót üvegtetővel védték az esőtől, a zivatar ellenére a 15 kilométeres úton végig tömegek álltak: az emberek már hajnaltól gyülekeztek, hogy megadhassák a végtisztességet.
A BBC helyszíni tudósítója kiemelt egy „soha nem látott jelenetet”, mikor a gyakorlatias szingapúriakból kitörtek túláradó érzelmeik. Ahogyan a menet a parlament előtti térre ért, egyre hangosabb lett az éljenzés, voltak, akik sírtak, voltak, akik kiabáltak: „Köszönjük, Mr. Li!”, „Viszlát!”, és sokak az ugyanott, 50 évvel ezelőtt tartott, Szingapúr függetlenségét deklaráló beszédének refrénjét skandálták: „Merdeka”, amely annyit tesz malájul, hogy szabadság.
Az állami szertartás után, melyen a fent említett vezetők is részt vettek, szűk családi körben helyezték végső nyugalomra Li Kuan Jut.
A Szingapúrt 1959 és 1990 között kormányzó Li Kuan Ju érdemei között szokták emlegetni, hogy globális kereskedelmi és pénzügyi központtá tette az egykori álmos kikötővárost. Ő vezényelte le a délkelet-ázsiai városállam Malajziától való elszakadását is 1965-ben, ekkor már hat éve állt Szingapúr élén.
Li Kuan Ju Szingapúrja olyan sikertörténet, amelyen valószínűleg még hosszú ideig vitatkozni fognak az elemzők. Szingapúr ugyanis élő példa arra, hogy a nyugati értelemben vett szabadságjogok és a liberális demokrácia nem elengedhetetlen feltétele egy ország hosszú távú gazdasági sikereinek.
Szingapúr felemelkedése felülről irányított kapitalista berendezkedéshez köthető, ahol a reformokat – a piac mindenhatóságát hirdetők elveivel szemben – erős állami beavatkozással valósították meg. A liberális demokráciák hatalmi, jogi berendezkedését elvetve központi akarat érvényesült és érvényesül ma is a városállam életének majd minden területén, miközben a politikát erős nacionalizmus jellemzi. Ugyanakkor a jóléti intézkedések, noha a nyugati értelemben vett szakszervezeti mozgalom Szingapúrban nem létezik, olyan vonásokat mutatnak, amelyek jellemzően a szociáldemokrata pártok programjában szerepelnek.
