Kétszázezer német nőt erőszakoltak meg az amerikai katonák?

Ezt állítja egy hétfőn megjelent könyv, amely vihart kavart Németországban.

Hogy a szovjet katonák az általuk megszállt területeken megannyi nőt megerőszakoltak, több történelmi feldolgozásból is ismert. A német katonák erőszakoskodásairól számos könyv is született: a nyugati fronton elsősorban prostituáltakkal élték ki vágyaikat a németek, keleten egyszerűen prostitúcióra kényszerítették a nőket. Azokról a német nőkről viszont, akiket amerikai, francia vagy brit katonák erőszakoltak meg, inkább hallgatni illett. Egy most hétfőn megjelent kötet ezt a hallgatást töri át – felettébb megkérdőjelezhető módon és célokért.

Az amerikai katonák viselkedéséről, pláne a német területeken elkövetett szexuális bűncselekményeikről eddig alig született elemzés. Pedig a háborúban ők sem viselkedtek éppen gálánsan. J. Robert Lilly amerikai kriminológus 2007-ban megkísérelte egy könyvben kiszámolni, hány német nő eshetett az amerikaiak áldozatául. Ő tizenegyezer esetről beszél, de elég sajátosan számolt: megnézte, hány szexuális bűncselekmény került amerikai katonai törvényszék elé a megszállt területeken, majd megszorozta az egészet hússzal azon az alapon, hogy jó, ha minden huszadik ügyből lett eljárás. Ez persze igen elnagyolt számítás, ennél akár jóval kevesebb és jóval több is lehetett az áldozatok valós száma.

Éppen ezért Miriam Gebhardt német történész a most megjelent könyvében alaposabban kívánt a kérdésnek utánajárni. Mivel a német közéletben a baloldal eleve Amerika-kritikus – és az USA-t inkább jobboldalról szokás felszabadítóként látni –, baloldali történészként vélhetően az a szándék is vezette, hogy ne csak a szovjet katonák kapcsán legyen állandó téma a nemi erőszak. Ott ugyanis mára számos elemzés, dokumentáció készült a megerőszakolt nőkről.

Miriam Gebhardt persze nem csak az amerikaiakat akarta kipellengérezni, könyve mégis azért szól nagyot, mert Németországban először a szovjetek mellett a nyugati szövetségeseket is megvádolja. Könyve előszavában leírja, hogy sokak számára már a téma felvetése egyenértékű a nemzetiszocializmus relativizálásával. (Hasonló okból beszél nehezen a német történettudomány az elüldözött németek sorsáról is.) Gebhardt azonban tagadja, hogy politikai célok vezetnék – feministaként legfeljebb az érdekelte, mi történt a német nőkkel, „amikor jöttek a katonák”. A kötet címe is ez: Als die Soldaten kamen. „Mindenütt ez történt” – kezdi könyvét Gebhardt, ami közvetve azt üzeni, hogy nem szovjet sajátosság volt a nemi erőszak.

A könyv fő állítása egyetlen számmal megadható: nyolcszázhatvanezer. Gebhardt szerint minimum ennyire tehető az amerikai, francia, brit és szovjet katonák által megerőszakolt nők száma. Sem az NDK-ban, sem az NSZK-ban nem illett azonban minderről beszélni – az áldozatok pedig eleve szégyellték a történteket, így inkább hallgattak. A történész szerint azonban itt az idő arra, hogy a megerőszakolt nőket is háborús áldozatként ismerjék el.

„Engem is meglepett, milyen nagy számban lehet olvasni a nyugati szövetségesek által elkövetett nemi erőszakról” – nyilatkozta Gebhardt a közszolgálati ARD-nek. A kostanzi egyetem professzora számos németországi archívumot kutatott át korabeli jelentéseket, beszámolókat keresve, és meglepve tapasztalta, milyen sok nő beszélt a nyugati megszállási övezetben is megerőszakolásról. Fő forrásait azon bajorországi dokumentumok adták, amelyekben papok számoltak be a püspökségnek a falvakban, városokban történt eseményekről.

Miriam Gebhardt szerint csak az amerikai katonák legalább kétszázezer német nőt erőszakoltak meg a nyugati területeken. Az adenaueri NSZK azonban nem bolygatta a múltat – amúgy a náci múltat se –, a bonni köztársaság ugyanis nem akart konfliktust Washingtonnal. Konrad Adenauer célja a nyugati integráció volt, Gebhardt szerint ennek ára a megerőszakolt nőt hallgatása lett.

Maximiliane Saalfrank bajor újságíró is a bajorországi megerőszakolt nők történeteit kutatja. Fiatalon amerikanisztikát tanult, és mindig csodálkozott, miért szidja annyit a nagymamája az amerikaiakat. Aztán megismerte a történetét: négyéves kislánya előtt erőszakolták meg az amerikai katonák. Saalfrank pedig Landshut városának hasonló történeteit próbálja most összegyűjteni.

Míg a szovjet hadsereg által megerőszakolt nőket mára mindenki elismeri, a nyugati hatalmak katonái által elkövetett nemi erőszakot hosszú ideig a német nők önkéntes prostitúciójával magyarázták. „Németország elfoglalásához hat év kellett, a német nő elfoglalásához elég egy tábla csokoládé” – szólt egy korabeli mondás, amivel gyakorlatilag a megerőszakolt nőket tették felelőssé sorsukért. Elvégre a német nő bizonyosan profitált a kapcsolatból, nem is ellenkezett – szóltak az érvek az amerikaiak mellett.

Eleve kevesebb feljelentés is született az amerikai katonák ellen. Miriam Gebhardt azonban tudni véli ennek is az okát: míg a szovjet katonákat kezdettől a náci propaganda is erőszakoskodó, állati ösztöneiket kiélő vademberekként ábrázolta, ilyen kép nem alakult ki a nyugati szövetségesekről. Ráadásul a német hivatalnokok se nagyon örültek, ha nők akadékoskodtak a megszállók ellen, így inkább eltussolni igyekeztek az ügyeket. Gebhardt forrásai sem periratok, hanem elsősorban papok beszámolói, akiknek a nők elmondták szenvedéseiket.

A német sajtóban meglepően pozitívan fogadta a többség a könyvet. Gebhardt persze nem kizárólag a nyugati megszállók által elkövetett megerőszakolásokról írt. Újdonságként mégis ezek, és nem a szovjet katonák már korábban megismert történetei hatottak. Voltak persze kritikus hangok is. A berlini konzervatív Die Welt napilap például egyenesen kétségbe vonta, hogy a történész számai megalapozottak lennének. A lap recenzense szerint már az meglepő, hogy azon amerikaiakat, „akik felszabadítóként élnek az emlékezetünkben, olyanként, akik csokoládét osztottak a gyerekeknek”, kétszázezer nő megerőszakolásával vádolnak meg. Azt azonban a lap is elismeri, hogy talán mégis újra kell gondolni a nyilvánosságra került források tükrében az amerikai katonák eddigi felettébb pozitív megítélését. (Egy bajor településen az amerikai főparancsnok például azzal „könnyítette meg” a portyázó katonák dolgát, hogy megparancsolta: minden lakásajtóra ki kell írni, hány évesek az ott lakó lányok.) A konzervatív újság szerint azonban a százkilencvenezer – mint az amerikaiak által elkövetett erőszakoskodások száma – teljesen légből kapott adat.

Tény, hogy Miriam Gebhardt elég nagyvonalúan adta meg maga is e számot. Amit igazoltan tudni lehet, az csupán annyi, hogy 1956-ban az NSZK területén 3200 nemi erőszakból született gyerek élt. A konstanzi történész szerint hozzávetőleg a megerőszakolt nők egy-két százaléka szülhette meg a gyerekét, így jut a százkilencvenezres számhoz. Valóban kissé merész és kevéssé bizonyított a módszere.

A balliberális Spiegelt is az zavarta a könyvben, hogy Gebhardt túl egyértelműen kezeli a saját maga által kitalált számokat. A hetilapnál azonban örülnek a könyvnek, két okból is: először is bíznak abban, hogy a megerőszakolt nők témája az emlékezetpolitikai vitákban jobban megjelenik majd, másrészről történészvitát generál a nyugati megszállók által elkövetett és eddig sokszor inkább elhallgatott bűncselekmények kapcsán.

A Spiegel szerint a könyv alapállítása – azaz hogy az amerikaiak nem voltak sokkal különbek, mint a szovjetek – „nagyon is beleillik a mai történészi fősodorba”. Mégpedig aktuálpolitikai okokból, amelyek persze nem feltétlenül helyesek egy történészi munka esetében. Amerika-kritikára azonban a mostani orosz–ukrán konfliktus kapcsán különösen fogékonyak a német baloldal és jobboldal egyes körei.

Fontosak persze azok a részletek, amelyeket a könyv a bajorországi – tehát amerikai megszállási övezetbeli – megerőszakolt nők esetei révén hozzátesz az összképhez. Noha eddig sem nagyon gondolhattuk, hogy a háború akár kezdetekor, akár befejezésekor szép lenne. De a politikai motiváció és főleg a vitatható számok miatt Miriam Gebhardt friss könyve tényleg inkább vitaindításra, semmint a téma összefoglalására alkalmas.

(Miriam Gebhardt: Als die Soldaten kamen. Die Vergewaltigung deutscher Frauen am Ende des Zweiten Weltkrieges. DVA, München, 2015, 352 oldal)