Bár a jemeni polgárháború intenzitása egyelőre nem érte el a szíriaiét, a szemben álló felek, legalábbis az ország nagyobbik felét elfoglaló húszi lázadók szorgalmasan dolgoznak azon, hogy felnőjenek a feladathoz.
Az elszigetelt események pedig nemzetközi kontextusba helyezve ijesztő forgatókönyvet vetnek fel. A BBC elemzőcikke például azt taglalja, Jemen gyakorlatilag – Szíriához hasonlóan – a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia csataterévé vált; a síita húszi lázadók és a szunnita törzsek, valamint az al-Kaida mellett a káoszra utazó Iszlám Állam érdekei feszülnek egymásnak a közel-keleti országban.
A helyzet valahogy a következőképpen foglalható össze: a Jement harminc évig szunnita rezsimjével irányító Ali Abdalláh Száleh elnök többek között az úgynevezett „arab tavasz” során 2011-ben kitört tüntetések hatására lemondott, és Szaúd-Arábiába menekült; az ENSZ szankciókat rendelt el ellene. Sajtóértesülések szerint pedig ő is a húszikat támogatja, azt az észak-jemeni síita néptörzset, amelyet korábban évtizedekig éppen az ő kormánya nyomott el. A húszik három éve mozgolódnak, a lázadás viszont csak fél éve öltött igazán aggasztó méreteket, amikor szeptemberben harmincezer fegyveresük Szanaát, a fővárost is elfoglalta. Az új, Amerika-barát elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi ekkor lemondott, és a déli Áden városába menekült, bár lemondását nemrég visszavonta.
A húszi lázadók eközben egyre jobban megközelítik a déli várost, a helyzet pedig olyannyira kritikussá vált, hogy Amerika és Nagy-Britannia evakuálta, a Perzsa-öböl más országai pedig a déli Ádenbe költöztették nagykövetségeiket. Az államfő nem véletlenül kérte az arab államok katonai beavatkozását a lázadók ellen: kormánya maradéka kétségbeesetten próbálja felvenni a harcot a zendülőkkel, akiket a síita „Arab-félsziget al-Kaidája” nevű szervezet is támogat – ők szervezték a Charlie Hebdo elleni támadást is –, valamint az állandó destabilizációra játszó Iszlám Állammal is szembe kell néznie, ráadásul a Száleh korábbi elnököt támogató erők is a húszik oldalán harcolnak. Hádi így hazájában kizárólag a szunnita törzsekre számíthat, a térségben egyetlen támasza pedig a szunnita kormány mellett kiálló Szaúd-Arábia. Az Amerika-barátság nem tűnik egyelőre kifizetődőnek, Washington a helyzetre való tekintettel leállította a dróncsapásokat, és az al-Kaida ellen harcba küldött utolsó csapatait is kivonta az országból. (Pikáns, hogy alig fél évvel ezelőtt Barack Obama elnök még modellértékűként emlegette a jemeni terrorelhárítási műveleteket.)
A húszik közben szakadatlanul növelik területeiket, vezetőjük teljes mozgósítást rendelt el, hogy az ország déli részét is birtokukba keríthessék. A Vörös-tenger és az Ádeni-öböl között átjárást biztosító Báb-el-Mandeb-szorost is megközelítették, ahol keresztülhalad a világ tengeri kereskedelmének jelentős része.
A helyzet az általuk elfoglalt országrészekben is eszkalálódik: a szunnita lakosságú déli területeken és a fővárosban is egymást érik a húszik elleni tüntetések; az egyik ilyen több ezer fős megmozdulás során, Torba városában a húszi fegyveresek a tömegbe lőttek, hat demonstrálót megöltek és többtucatnyit megsebesítettek, a demonstrálók három páncélozott járművet felgyújtottak. Az elfoglalt Taizz városának környékén szunnita milicisták egy pillanatra megtorpanásra késztették a húszi támadókat, akik erősítést kértek Szanaából a dél-jemeni offenzíva folytatásához.
Nem véletlenül fordultak az ENSZ-hez Hádiék – aki állítólag már elmenekült az ádeni palotából és talán Jemenből is –, felszólítva a Perzsa-öböl menti államokat a beavatkozásra, az egyébként a kormány mellett kiálló ENSZ-t pedig arra kérve, határozatban tegye lehetővé a Jemennek „segíteni kívánó országoknak, hogy bármifajta eszközzel nyújtsanak azonnali segítséget a legitim jemeni hatalomnak, hogy megvédjék Jement és megfékezzék a húszik agresszióját”.
Jemen nagy testvére, Szaúd-Arábia egyébként jelentős ugrásra kész katonai erőt, nehézfegyvereket, köztük tüzérségi eszközöket vezényelt a jemeni határhoz amerikai források szerint, amely Washington kormányilletékesei szerint akár támadó, akár védekező műveletekre felhasználható. Mások nem zárták ki, hogy a szaúdiak akár légicsapásokat is indíthatnak a húszik ellen, akiket a szaúdi külügyminiszter hétfőn arra szólított fel, hogy vessenek véget az „államcsínynek”, és állítsák vissza a Hádi elnök képviselte törvényes hatalmat.
Ugyanakkor a húszik sincsenek magukra hagyva: ahogy a BBC rámutat, a szintén síita Iránban erős támogatóra lelhetnek a lázadók.
Irán, a félsziget síita államai közül a legtekintélyesebb, mindig is erősen számíthatott azokra a síita törzsekre, amelyek az Arab-félsziget számos országában megtalálhatók, és élénken támogat minden síita erőt vagy hatalmat a térségben. Kiállt Bassár el-Aszad szíriai elnök mellett is a polgárháborúban – ahol kezdetben a szaúdiak által felfegyverzett és pénzelt szunnita lázadók jelentették a fő kormányellenes erőt, ahogy Irak síita kormányát is támogatta Irán az alapvetően szunnita kötődésű Iszlám Állam térnyerésével szemben.
